Rátapintott a lényegre Ioan Selejan, Hargita és Kovászna megye ortodox püspöke, amikor azt mondta: ahhoz, hogy a román közösségben sikerüljön szétoszlatni az autonómiával kapcsolatos félelmeket, párbeszédre van szükség.
2014. március 27., 21:002014. március 27., 21:00
Rögtön hozzátennénk azonban, hogy a párbeszédhez két fél szükséges, márpedig hivatalos román részről – mind országos, mind helyi szinten – eddig merev elutasításba ütközött az érdemi vita a magyar közösség autonómiaigényéről. És gyorsan tegyük hozzá: a magát civilnek mondó szféra román képviselői sem szoktak az asztal körül tolakodni, hogy érdemben beszélgessenek az autonómiáról.
Persze a magyar félnek is van tennivalója az ügyben, nem is kevés. A Székelyföldön, ahol a legesélyesebb és legreálisabb a területi autonómia, elengedhetetlen lenne a helyi román közösség folyamatos, román nyelvű tájékoztatása arról, pontosan miről is szól az önrendelkezés, és abból mit nyernének – nemzetiségtől függetlenül – az ott élők.
A gazdasági és közigazgatási kérdések mellett kiemelt figyelmet kell szentelni annak, hogy a románok még véletlenül se érezzék úgy: bármilyen hátrány érheti őket amiatt, mert kisebbségben élnek a régióban. Hogy a román nyelv nem minősülhet másodrendűnek, hogy minden polgár teljesen egyenlően használhatja anyanyelvét mindenhol, és mindenki egyformán hozzájuthat az anyanyelvi oktatáshoz. Hogy szó sincs elszakadási törekvésekről, hiszen ez egy, az ország közepén található régió részéről eleve abszurd lenne. Ezáltal akár példát is lehetne statuálni Bukarest számára: így bánik egy adott területen a többség az ott élő kisebbséggel.
A másik oldalról viszont szükséges a fogékonyság mindennek az érdemi megvitatására. És persze arra, hogy a román állami intézmények és az egyházak román illetékesei közül senki se azzal a tudattal tevékenykedjen a Székelyföldön (és sehol máshol a magyarlakta vidékeken), hogy a románok számára meghódítandó területen vannak, ahol küldetésük a román elem számának növelése. Hogy magukat civilnek, kulturálisnak hazudó szervezetek ne provokáljanak, és ne uszítsanak a magyarok ellen. Enélkül ugyanis reménytelen a párbeszédet szorgalmazni, fölösleges annak hiányára hivatkozni. És képmutató is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egyetlen félreértelmezett hír is elég ahhoz, hogy egy reményvesztett közösségben újra fellobbanjon a remény. Parajd esetében azonban a valóság ismét józanítóbbnak bizonyult a politikai diadaljelentéseknél.
A történelem nemcsak hősökről, hanem árulókról is szól, mégha igencsak keveset emlegetjük őket. A sport világában is beszélhetünk eredményességről és eredménytelenségről egyaránt, sztárokról és – antisztárokról.
Sportújságírók, szakírók, futballszurkolók körében jó ideig témát szolgáltat még a hétfőre virradóra befejeződött, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által közösen rendezett labdarúgó-világbajnokság.
Marosvásárhely, a Bolyaiak városa még mindig a legtöbb magyar lakosnak otthont nyújtó település Erdélyben.
Ott állunk a pékárus vagy a sarki bolt pultjánál, a szupermarket kasszájánál, kezünkben egy egyszerű fehér kenyérrel, a pénztárgép kijelzőjén pedig felvillan a kétjegyű szám: 10 lej, 12 lej, 15 lej...
Nyugdíjas halk suttogása a sarki patikában: „Kedveske, melyik az olcsóbb? Ezt a két gyógyszert most hagyjuk ki, majd jövő hónapban visszajövök értük.”
Donald Trump amerikai elnök iráni kalandja nem feltétlenül úgy alakult, ahogy azt a legderűlátóbb illetékesek remélték, ennek a hatásait pedig Európában, benne Erdélyben is érezzük – és várhatóan közép- és hosszú távon is érezni fogjuk.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Négy éve az arab labdarúgó-világbajnokságról, nyolc éve „az első afrikai aranyról”, a fekete kontinensen gyarmatosított egykori francia kolóniákon élők leszármazottai által Franciaország színeiben megnyert focivébéről írtam.
Egyre fullasztóbb a levegő az autóban, összeszorul a gyomor. Az sem segít, ha lehúzzuk az összes ablakot. A vezetés, a gépkocsifenntartás ugyanis egyre inkább luxussá válik: a nép autóját a drága parkolóban piszkíthatják kedvükre a madarak.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!