
Valami van, de nem az igazi – így jellemezhető az a közigazgatás átszervezésére vonatkozó tervezet, amelyet sajtóértesülések szerint a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) dolgozott ki a hétvégén.
2013. szeptember 01., 18:452013. szeptember 01., 18:45
2013. szeptember 01., 19:092013. szeptember 01., 19:09
Mert igaz ugyan, hogy a jelenlegi nyolc fejlesztési régió helyett tízzel számol, de érdemben nem sokkal jobb, mint ha az eredeti terveknek megfelelően a nyolc fejlesztési régió kapna közigazgatási hatásköröket.
Az új tervezet már csak azért is bírálandó, mert nem következetes. Az, hogy a PSD javaslata szerint önálló dobrudzsai régió jönne létre, örvendetes, éppen ezért érthetetlen, hogy miért kellene egyben hagyni a partiumi megyéket Kolozzsal és Beszterce-Naszóddal összezáró Északnyugati régiót, amely túl nagy, és sem a földrajzi, sem a gazdasági, sem a történelmi, sem a kulturális hagyományokat nem veszi figyelembe.
Nem sokkal kerülne jobb helyzetbe a Székelyföld se, ha valóban a szociáldemokraták által most javasolt felosztás valósulna meg. Igaz ugyan, hogy a három székely megyét nem választanák el egymástól, és „megszabadulnának\" Fehér és Szeben megyétől, de – Dobrudzsával ellentétben – nem alkothatnának önálló régiót, ugyanakkor az, hogy Brassóval kerülnének egy közigazgatási egységbe, továbbra is akadálya lehet a székelyföldi térség fejlődésének. Brassó ugyanis már ma is elszívja a térségbe irányuló erőforrások jelentős részét, és ez még inkább így lenne, ha régiószékhelyi minőségben kerülne Hargita, Kovászna és Maros megye fölé.
A mostani tervezetben foglalt módosítások kapcsán látható, hogy azokat nem az új régiók hatékony működésének biztosítása motiválta, hanem a politikai érdekek. Az önálló, Konstanca központú Dobrudzsa régió a PSD helyi kiskirálya, Radu Mazăre konstancai polgármester számára lenne saját „játszótér\", míg a Közép-régiót azért kellene fölosztani, hogy a PSD-vel koalícióban kormányzó Nemzeti Liberális Pártba nemrég beiratkozott nagyszebeni polgármester, Klaus Johannis is elégedett legyen, hogy városa régióközpont, ő pedig esetleg „régióelnök\" lehet.
Mindezek fényében elmondható, hogy a PSD-s javaslat – főleg magyar szempontból – érdemi változást nem hoz, a történelmi régiók kialakításának lehetőségét diszkriminatívan alkalmazza, ezért elfogadhatatlan.
Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.
Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.
Futballszurkolóként nem tartom ördögtől való pazarlásnak, ha önkormányzatok százezreket, akár milliókat költenek nagy múltú helyi focicsapatokra. Azonban ez így nem mehet tovább.
Ötszáz évvel a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája után országszerte megemlékezésekkel és katonai tiszteletadással hajtottak fejet a mohácsi csata áldozatai előtt.
Amikor történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a mohácsi vész fél évezredes évfordulójára emlékezünk, hiszen emlékezni mindenkoron szent kötelesség, szükséges áttekinteni az előzményeket.
Továbbra is tapasztalható, hogy a választások óta szakadék húzódik az erdélyi és a magyarországi társadalom jelentős része között, ám az árok betemetése nem reménytelen – abban ugyanakkor jelentős szerep hárul az új magyar kormányra.
szóljon hozzá!