
Vasárnap este Kolozsvár fõterén úgy tűnt, a több tízezres nézõseregnek nem hiányzott egy modern, szájbarágós mai jelképekkel teletűzdelt István, a király: a közönség nagyon szerette Szörényi Levente és Bródy János kultikus rockoperáját aktuálpolitikai vonatkozásainak erõltetése nélkül is.
2013. augusztus 26., 22:132013. augusztus 26., 22:13
2013. augusztus 26., 22:132013. augusztus 26., 22:13
A Te kit választanál? című nyitódal nem a szavazathajhász kampányokat, politikusaink nyájas ígérgetéseit, egymás ellen intézett támadásait és hatalmi harcait juttatta eszünkbe, hanem életünknek azt a felejthetetlen idõszakát, amikor lassacskán felismertük, megtanultuk, milyen erõteljes hatással lehet ránk, de egy teljes közösségre is a zene, a magyar rock, s ennek egyik csúcspontja, az István, a király.
Vasárnap este Kolozsvár fõterén Feke Pálnak elhittük, hogy õ is ugyanúgy István, mint Varga Miklós azokon a lemezeken, magnókazettákon és televíziós felvételeken, amelyeket oly sokat hallgattunk, néztünk. Bár jól tudtuk, hogy végül Koppány húzza a rövidebbet, a trónkövetelõ jeleneteinél ugyanúgy drukkoltunk neki, mint régen – mindig azzal a szereplõvel azonosultunk, amelyik éppen soron következett, hiszen a történelmi testvérharc minden fõbb mozzanatát hihetetlenül lebilincselõen ültették át a dalok világába.
Ennek pedig semmi köze mai pártvezéreinkhez és politikai csatározásaikhoz – nem hinném, hogy éneklés közben valaki arra gondolt volna éppen, hogy például minek keménykedik az egyik párt, vagy miért puhány a másik. Az viszont talán mindenkin átfutott, hogy milyen sokan vagyunk, és milyen jó, hogy vannak még dolgok a világban, amelyek össze tudnak hozni minket, és vannak még olyan helyek Erdélyben a Székelyföldön kívül is, ahol mindez megtörténhet.
És a Kolozsvári Magyar Napok remélhetõleg nemcsak nekünk mutatta meg ismét, hogy így is lehet, hanem azoknak a félrenevelt tudatlanoknak is, akik eddig Magyarországra vagy Ázsiába ûztek volna minket. Büszkén állíthatjuk, hogy ma már nem ez a közhangulat a kincses városban, ezt az áldásos állapotot pedig csakis úgy lehet fenntartani, ha minden adódó alkalommal megmutatjuk, mennyien, illetve milyenek is vagyunk.
Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.
Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.
Futballszurkolóként nem tartom ördögtől való pazarlásnak, ha önkormányzatok százezreket, akár milliókat költenek nagy múltú helyi focicsapatokra. Azonban ez így nem mehet tovább.
Ötszáz évvel a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája után országszerte megemlékezésekkel és katonai tiszteletadással hajtottak fejet a mohácsi csata áldozatai előtt.
Amikor történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a mohácsi vész fél évezredes évfordulójára emlékezünk, hiszen emlékezni mindenkoron szent kötelesség, szükséges áttekinteni az előzményeket.
Továbbra is tapasztalható, hogy a választások óta szakadék húzódik az erdélyi és a magyarországi társadalom jelentős része között, ám az árok betemetése nem reménytelen – abban ugyanakkor jelentős szerep hárul az új magyar kormányra.
szóljon hozzá!