Hirdetés

Búcsú a magyar sporttól a televízióban?

A Médiaszolgálatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megkezdte a tárgyalásokat a nagy országos és kisebb romániai kábeltévé-szolgáltatókkal annak érdekében, hogy a magyar közszolgálati televízió szombaton elinduló új sportcsatornája a határon túliak számára is elérhetővé váljon – tájékoztatta a Krónikát az MTVA sajtóosztálya. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. július 16., 18:242015. július 16., 18:24

2015. július 16., 19:192015. július 16., 19:19

Az M4 Sportra tervezik ugyanis az összes sporttartalmat, így az eddig a DunaTV által közvetített Forma–1, valamint a labdarúgó-Bajnokok Ligája és az Európa Liga is átkerül a legnépszerűbb magyar sportkommentátorok leigazolásával megalapozott új csatornára. Érdeklődésünkre a sajtóosztály hozzátette, hogy a párhuzamos események során mindig egyedileg döntenek majd arról, hogy ha szükséges, a portfolión belül hol helyezzék el a tartalmakat, de rámutattak arra is, hogy a határon túli nézők hozzávetőlegesen a műsoridő felét-kétharmadát tudják majd követni, hiszen a szerzői jogi korlátozások miatt a nemzetközi események – úgy, mint a Forma–1 vagy a Bajnokok Ligája – például nem kerülhetnek közvetítésre.

A geokódolás, mint ismert, már korábban is problémát okozott az erdélyi nézőknek. amikor nem láthatták magyar kommentárral a téli olimpia, vagy a labdarúgó-világbajnokság eseményeit, de például az RDS&RCS előfizetői eddig szabadon nézhették a Romániában a DolceSport által sugározott Forma–1-et a DunaTV-n. 

„Az MTVA számára természetesen fontos, hogy a határon túl is elérhetőek legyenek csatornáink. A szolgáltatók saját döntése ugyanakkor, hogy végül mely csatornákat veszik fel a kínálatukba” – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljutatott válaszban. Szerettük volna megtudni a hazai szolgáltatók hozzáállását is, ám elektronikus úton elküldött levelünkre lapzártánkig nem kaptunk választ – így egyelőre még nem tudni, hogy tervezik-e az M4 beiktatását a programkínálatukba.

Az M4 Sport kiemelt feladatának amúgy az 5 látvány- és a 16 kiemelt magyar sportág életének, eseményeinek és képviselőinek bemutatását, a nemzetközi sportesemények közvetítését, továbbá a magyar sporttörténet feldolgozását és bemutatását, valamint az utánpótlás-események műsorra tűzését tervezi. Az MTVA hivatalos közleménye szerint az új csatorna nem a kereskedelmi sportcsatornák versenytársa kíván lenni, elindítását azért kezdeményezték, mert Magyarország kiemelkedő sportélettel és sporthagyományokkal rendelkezik, a magyar közönség a sportot kulturális értéknek tekinti.

Az M4 nézettségével kapcsolatban a sajtóosztálytól megtudtuk, hogy az az elvárásuk, hogy az ott megjelenő, és eddig a Dunán sugárzott események a csatorna promóciójának bevezető szakasza után hasonló nézettséget érjenek el, mint eddigi helyükön. „A közmédia portfolióján belül pedig az az elvárásunk az M4 sporttól, hogy olyan nézőket is elérjünk, akiket eddig kisebb számban sikerült a közmédia csatornáinak és őket – ennek a csatornának a kiemelt sporteseményekhez kapcsolódó várhatóan magas nézettségén keresztül – megismertessük egyéb tartalmainkkal is” – közölte a sajtóosztály.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 28., péntek

Sorsoltak az Európa-ligában: két olasz sztárcsapat is vár a Fradira

A magyar kupagyőztes Ferencváros az első kalapból az AC Milannal és a Juventusszal találkozik a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában.

Sorsoltak az Európa-ligában: két olasz sztárcsapat is vár a Fradira
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

Hirdetés
2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés