Átadták a Szaniszló és Ömböly közötti utat a román–magyar határon

Átadták a Szaniszló és Ömböly közötti utat a román–magyar határon

Elkészült a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ömböly község és a Szatmár megyei Szaniszló közötti útszakasz, az 5,6 millió eurós beruházás átadási ünnepségét szombaton tartották a magyar–román határon.

Hírösszefoglaló

2014. szeptember 21., 15:012014. szeptember 21., 15:01

A 12 kilométer hosszú út több mint 10 kilométeres szakasza romániai oldalon Szaniszlót és az országhatárt, a fennmaradó csaknem 2 kilométeres része a határt és Ömbölyt köti össze.

A fejlesztéshez mintegy 4,8 millió eurós támogatást nyert el az Európai Regionális Fejlesztési Alapból a két település, a fennmaradó összeget saját forrásból, illetve nemzeti támogatásból finanszírozták. A beruházáshoz hiányzó 65 millió forintot (209 ezer eurót) a magyar kormány biztosította a községnek – mondta Trefán Gábor (Fidesz-KDNP), Ömböly polgármestere az MTI-nek.

Tőkés László néppárti európai parlamenti képviselő gratulált a beruházáshoz, majd arról beszélt, hogy bár a két falu között kicsi a távolság, Trianon után nagyon hosszú volt ez az út, hiszen a határ gyakorlatilag átjárhatatlan volt.

A közös Európában ez a távolság „semmiség számunkra” – mondta a politikus. Tőkés László szerint nem a földrajzi távolság a döntő, hanem inkább a százszorosan hosszabb politikai utat nehéz megtenni „nemzettől nemzetig és embertől emberig”.

Ma kölcsönösen jó románnak és magyarnak lenni, hiszen elkészült egy út, és remélhetőleg itt egy új határátkelő is megnyílik majd a közeljövőben – mondta az EP-képviselő. Elmondta, a tervek szerint tizennyolc új átkelőt alakítanának ki a román–magyar határon, ezek közül néhány már megépült, többet pedig hamarosan átadnak.

Az átkelők jövője függ attól, hogyan alakul a magyar–román viszony, és attól is, –mikor veszik fel végre Romániát a schengeni övezetbe” – mondta Tőkés László, hozzátéve, hogy Magyarország támogatja Románia felvételét. A schengeni övezethez tartozó országok között nincs határellenőrzés.

Az ünnepségen megjelent Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megye több elöljárója is, köztük Seszták Oszkár, a szabolcsi közgyűlés elnöke, Adrian Ștef, a Szatmár megyei tanács elnöke, illetve Simon Miklós, a Fidesz országgyűlési képviselője is.

A határon átvezető új utat Románia schengeni csatlakozása után használhatják az utazók. Az utat jelenleg sorompó zárja le.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 09., csütörtök

Több mint 100 millió euróból mintegy 1000 településen ígérnek nagysebességű internetkapcsolatot

Jóváhagy a kormány csütörtöki ülésén egy közel 100 millió eurós beruházást, amelynek keretében országszerte mintegy 1000 településen építenek ki nagysebességű internetkapcsolatot biztosító hálózatot.

Több mint 100 millió euróból mintegy 1000 településen ígérnek nagysebességű internetkapcsolatot
2024. május 09., csütörtök

Ciolacu: csökkentek áprilisban az energiaárak, és ez a kormány döntésének köszönhető

Helyes volt a kormány energiaár-korlátozásra vonatkozó döntése, ezt bizonyítja, hogy áprilisban csökkent a gáz és az elektromos energia ára – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején.

Ciolacu: csökkentek áprilisban az energiaárak, és ez a kormány döntésének köszönhető
2024. május 08., szerda

Nem csak pakisztániak, magyarok és olaszok is szívesen vállalnának munkát Romániában

Románia a 89. helyen áll a legvonzóbb munkavállalási célpontok között, ami előrelépés a 2020-as 92. helyhez mérten, ám elmarad a 2018-as 78. helyezéstől – derül ki egy felmérés eredményeiből.

Nem csak pakisztániak, magyarok és olaszok is szívesen vállalnának munkát Romániában
2024. május 08., szerda

Jobban dübörgött a turizmus idén, mint a tavalyi év elején, erdélyi helyszín is van a népszerű célpontok között

Az év első három hónapjában 2,47 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 2,4 százalékkal többet a 2023 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Jobban dübörgött a turizmus idén, mint a tavalyi év elején, erdélyi helyszín is van a népszerű célpontok között
2024. május 08., szerda

Felpörgött a fogyasztás: közel 6,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben

Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Felpörgött a fogyasztás: közel 6,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben
2024. május 08., szerda

Mire alaposan beizzítottuk a napelemeket, lehűt minket a negatív áramár

Bár első hallásra jól hangzik a negatív áramár fogalma, a mélypontra süllyedt fogyasztás és a megújuló energia előretörésének együttes hatása óhatatlanul kedvezőtlenül érintheti a lakossági fogyasztókat is.

Mire alaposan beizzítottuk a napelemeket, lehűt minket a negatív áramár
2024. május 07., kedd

Csaknem 500 százalékkal emelkedő veszteséggel számol a CFR, az egymilliárd lejt is meghaladhatja idén az összeg

Az állami tulajdonban lévő Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) 2024-re 1,026 milliárd lejes veszteséget becsül, ami 464 százalékkal magasabb a 2023. december 31-i szintnél.

Csaknem 500 százalékkal emelkedő veszteséggel számol a CFR, az egymilliárd lejt is meghaladhatja idén az összeg
2024. május 07., kedd

Újabb változás a romániai bankpiacon: a Versenytanács rábólintott két pénzintézet fúziójára

A Versenytanács jóváhagyta azt a tranzakciót, amelynek keretében az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb bankja átveszi a First Bank Romániát – adta hírül kedden a Profit.ro gazdasági szakportál.

Újabb változás a romániai bankpiacon: a Versenytanács rábólintott két pénzintézet fúziójára
2024. május 07., kedd

Stagnált az új autók piaca, a Dacia és a Toyota volt a legnépszerűbb az első négy hónapban

Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában – közölte kedden a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).

Stagnált az új autók piaca, a Dacia és a Toyota volt a legnépszerűbb az első négy hónapban
2024. május 05., vasárnap

Közel háromezer ukrán állampolgár vállalt munkát Romániában a háború kitörése óta

Közel 3000 ukrán állampolgár talált munkát Romániában a háború kitörése óta az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség (ANOFM) közvetítésével.

Közel háromezer ukrán állampolgár vállalt munkát Romániában a háború kitörése óta