Vádat emelt tegnap az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) marosvásárhelyi területi szolgálata Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke ellen. Borbolyt folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való felbujtással, hamis irat felhasználására való felbujtással és hamis feljelentéssel vádolja a korrupcióellenes ügyosztály. A DNA vásárhelyi területi szolgálatának közleménye szerint az ügyben 12 további személy ellen is vádat emeltek.
2013. szeptember 16., 18:392013. szeptember 16., 18:39
2013. szeptember 16., 19:342013. szeptember 16., 19:34
A nyomozó hatóság május 13-án indítványozta a vizsgálat beindítását, s a megyei tanácselnökhöz hasonlóan a korrupciógyanús ügyben bűnvádi eljárást kezdeményezett a Pálffy Domokos, az RMDSZ megyei önkormányzati képviselője és Csiszér Botond Benedek, a testületnek alárendelt útügyi igazgatóság ügyvezetője ellen is. Továbbá gyanúsítottként szerepel a dossziéban Sófalvi László, a megyei tanács korábbi alelnökét is.
Az ügyészség szerint a tanácselnök indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt öszszegeket egy olyan cégnek, amely Pálffy tényleges irányítása alatt működött, és ezzel közel 1,8 millió lej kárt okozott az államnak. A Gagyon bejegyzett Stravia Group Kft.-ről van szó, amely a megyei tanácsos érintettségi nyilatkozatában nem szerepel ugyan, ám a vádhatóság szerint Pálffy húgának cége, amellyel 2008–2012 között 25 millió lej összértékben negyvenszer szerződött a megyei önkormányzat útépítés és -javítás céljából. Ily módon Pálffy esetében fennáll az összeférhetetlenség gyanúja, hiszen tanácsosként megszavazta a számára anyagi hasznot hozó megrendeléseket.
A DNA arra is kitért, hogy a Stravia által kért útfelújítási díj magasabb volt, mint a versenytárgyalásról kizárt másik társaság tarifája, a munkálatok minőségét felügyelő szakértő ellenezte a céget megillető összeg kifizetését, továbbá a kivitelező a tervben rögzítetthez képest vékonyabb aszfaltréteget húzott fel. A DNA-dosszié szerint Borboly Csaba közvetítőn keresztül megkövetelte az önkormányzat által ugyancsak útjavítással megbízott borzonti Bridge Road Construct Kft.-től, hogy az önkormányzat által kifizetett 496 ezer lej tíz százalékával támogassa a Csíkért Egyesületet.
A szervezetet a Borboly irányította Csík területi RMDSZ hozta létre 2007-ben, többnyire kulturális, ifjúsági programokat támogat. Az ügyészség úgy véli, a tanácselnök – a közérdek elleni hivatali viszszaélést leplezendő – a nyomok eltüntetése céljából követett el további törvénytelenségeket. 2011-ben hamis iratok kiállítására bujtotta fel többek között Csiszér Benedeket, hogy a számvevőszék előtt igazolja a kifizetéseket, tavaly pedig – amikor az ügyészség vizsgálni kezdte az ügyet – rendőrségi feljelentéssel próbálta álcázni az ügyet. Az elöljáró a DNA megkeresésére küldött tavaly októberi válaszában azt állította, hogy a Stravia Group kifizetésekor a megyei tanácsot egy hamisított dokumentum révén valaki félrevezette.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
szóljon hozzá!