Hirdetés

Újabb székelyzászló-ellenzők

Magyarellenes civil szervezet is belépett a sepsiszentgyörgyi zászlóperbe, ezért újra halasztott a brassói táblabíróság. A Kovászna, Hargita, Maros Megyei Románok Civil Fóruma a feljelentő prefektúra mellett vesz részt a városzászló ellen indított bírósági eljárásban, mert meglátásuk szerint az önkormányzatoknak nem áll jogukban lobogót elfogadni, másrészt Sepsiszentgyörgy kék-arany lobogója diszkriminatív, a helyi románság nem érzi magáénak.

Bíró Blanka

2013. október 08., 18:152013. október 08., 18:15

 

 Az újabb pereskedő fél felbukkanása miatt a bíróság kedden úgy határozott, novemberre halasztja a tárgyalást. Mint beszámoltunk, a múlt hónapban azért napolták el a döntést, mert több mint 2200 sepsiszentgyörgyi civil csatlakozott az alperes önkormányzathoz, hogy megvédjék a város zászlóját. Mint ismeretes, Codrin Munteanu, volt Kovászna megyei prefektus tavaly, három évvel az elfogadása után támadta meg a bíróságon a zászlóról szóló határozatot. A sepsiszentgyörgyi bíróság arra hivatkozva utasította el a keresetet, hogy az okiratot annak elfogadása után legtöbb 12 hónappal lehetett volna bíróság elé vinni. „A táblabíróság vagy visszautasítja az elkésett prefektusi kifogást vagy visszautalja az ügyet alapfokra, hogy érdemben is tárgyaljanak a zászlóról” – mondja Antal Árpád szentgyörgyi polgármester.

A román civilek egyik korábbi, akkor az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) tett korábbi feljelentéséről kiderült eközben, hogy nem történt hátrányos megkülönböztetés. A feljelentők azt kifogásolták, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat diszkriminálja a román projekteket, a diszkriminációellenes testület viszont most úgy döntött, hogy a civil szervezeteknek nincs nemzetisége, így nem lehet szó hátrányos megkülönböztetésről. Antal Árpád polgármester is úgy nyilatkozott egyébként, hogy az általuk nyújtott támogatás megpályázása tulajdonképpen egy verseny, a projektek versengenek a lehívható pénzekért, a civil szervezeteknek nincs nemzetiségük.

 

Román zászlót kér a hargitai prefektus
Vegyék le Magyarország lobogóját és tűzzék ki a román zászlót – szólította fel Adrian Jean Andrei Hargita megyei prefektus az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőségét. A csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár esetében eközben azt kifogásolta, hogy a székházra szintén nincs kitűzve a piros-sárga-kék lobogó. A kormánymegbízott rámutatott, a néppárt és a könyvtár nem tartja be a román zászló kitűzésére vonatkozó jogszabályokat, és figyelmeztetett, hogy amennyiben nem tesznek eleget a felszólításnak, 2500 és 5000 lej közötti pénzbírságot róhatnak ki rájuk, ugyanakkor bűncselekménynek is minősül a zászló kitűzésének megtagadása.  „A közintézményeknek Hargita megyében is be kell tartaniuk a törvényt, ez kötelező és nem fakultatív” – szögezte le a prefektus. Papp Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke a sajtónak elmondta, több hete nem tartózkodik az országban, de tudomása szerint, a magyar zászlót március 15-e alkalmából tűzték ki a csíkszeredai székházuk homlokzatára. Kopacz Katalin, a Kájoni János Megyei Könyvtár igazgatója az Agerpres érdeklődésére pedig úgy nyilatkozott, hogy amikor új székházba költöztek, elmaradt a zászló kitűzése. „Most készül a zászlótartó, egy héten belül kitesszük a lobogót. Nem vagyunk a román zászló ellen, betartjuk a törvényeket” – mondta Kopacz Katalin.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
Hirdetés