
Fotó: Iochom Zsolt
Az ígéretekkel ellentétben nem indul be ősztől a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Sepsiszentgyörgyre tervezett tagozata.
2014. július 14., 19:562014. július 14., 19:56
Antal Árpád, a város polgármestere a Krónikának elmondta, késett az oktatási minisztérium jóváhagyása, hogy az egyetemnek felajánlott, 2011 óta kihasználatlanul álló iskolaépületet kivehessék az közoktatási hálózatból, ezért az önkormányzat nem tudta megkezdeni az ingatlan felújítását, az egyetem pedig nem tudta benyújtani az akkreditációs dokumentumot.
„Nem az önkormányzat és nem az egyetem a felelős a csúszásért, hanem a romániai bürokrácia. Az oktatási minisztérium szándékosan vagy sem, de akadályozta a kihelyezett tagozat idei beindítását” – mondta Antal Árpád, aki szerint már ősztől működhetett volna a Sapientia Sepsiszentgyörgyön.
„Azonban a realista változat érvényesül: jövő ősztől nyitja meg kapuit az intézmény” – jelentette ki lapunknak a polgármester.
Antal Árpád kifejtette, az önkormányzat már tavaly szeptemberben benyújtotta az épületre vonatkozó kérését az oktatási minisztériumnak, abban bízva, hogy legkésőbb tavasszal megkapják a jóváhagyást, ám ezt csak néhány hete írta alá Remus Pricopie tárcavezető. A külső terület rendezésére az idei költségvetésből 100 ezer lejt különített el az önkormányzat, a munkálatok néhány napja kezdődtek meg. A felsőoktatási intézmény befogadására kiszemelt épület 2011-ben üresedett meg, amikor összevonták a korábban ott működő Gámán János Mezőgazdasági Iskolát a Puskás Tivadar Szakközépiskolával.
Dávid László, a Sapientia rektora lapunknak elmondta, bár összeállították az iratcsomót az ideiglenes akkreditációra, azt nem tudták igazolni, hogy biztosított a kihelyezett tagozat székháza, ezért nem tudták benyújtani a dokumentációt. „A kuratórium úgy döntött, hogy már idén ősszel benyújtjuk a kérelmet, így jövőtől működhet a sepsiszentgyörgyi tagozat” – mondta a Krónikának Dávid László.
A Sapientia EMTE és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat vezetői tavaly júliusban jelentették be, hogy kihelyezett tagozatot hoznak létre a háromszéki városban. A helyiek a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás szak beindításáért lobbiztak, hogy a visszakapott földeken és erdőkben versenyképes gazdálkodás jöhessen létre.
Amint arról beszámoltunk, ősztől Székelyudvarhelyen sem valósulhat meg a Sapientia képzéseinek beindítása, itt ugyanis nem voltak megfelelőek a feltételek a felsőoktatási képzés biztosítására.
Megalakulásának 80. és önállósodásának 50. évfordulóját ünnepelte a
Marosvásárhely-Felsővárosi Református Egyházközség. Az immár évek óta hagyományos Felsővárosi Napok idei mottója: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr.”
A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére – jelentette be kedden a Maros Megyei Tanács által létrehozott Visit Maros Egyesület.
Megközelítette az 1500 kilométert a romániai gyorsforgalmi úthálózat hossza, miután hétfőn délután átadták az A7-es moldvai autópálya legújabb, Adjud és Bákó közötti, 47,10 kilométeres szakaszát.
Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi a Szatmár megyei Vámfalu lakosai: láthatták, amint az alpolgármester egy robogón „végigszáguld” a településen, kezében egy tüzérségi lövedékkel.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
szóljon hozzá!