
Újabb támadást indított a Kovászna megyei prefektúra a székely zászló ellen: ezúttal Kovászna Megye Tanácsát és Sepsiszentgyörgy önkormányzatát perelte be a székházaik homlokzatára kitűzött lobogó miatt.
2013. szeptember 22., 19:452013. szeptember 22., 19:45
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke szombaton közölte, a napokban kapta meg a bírósági értesítést a prefektúra keresetéről. Dumitru Marinescu prefektus a Mediafax hírügynökségnek elmondta, korábban mindkét önkormányzatnak küldött felszólítást, hogy távolítsák el a szerinte törvénytelenül kitűzött kék-arany lobogót, s mivel nem tettek eleget a kérésének, a bírósághoz fordult.
A prefektus meglátása szerint a közintézményeken csak a törvény által előírt zászlók, szimbólumok és feliratok használhatók. A kormányhivatal eddig öt háromszéki polgármestert perelt már be, mert a felszólítása ellenére nem vették le a székely zászlót: májusban Kézdivásárhely és Kökös, júliusban Barót, Lemhény és Árkos ellen kezdeményezett bírósági eljárást. Bár Marinescu úgy tudja, a csernátoni, gelencei, ozsdolai, vargyasi és kovásznai elöljárók eleget tettek a zászló eltávolítására vonatkozó felszólításának, a polgármesterek ezt cáfolják. Tamás Sándor hangsúlyozta, nem veszik le a zászlót, azt csak karhatalmi erőkkel távolíthatja el a prefektus.
A háromszéki politikus emlékeztetett, közeleg az 1918 december elsejei gyulafehérvári nyilatkozat centenáriuma, s száz év után Romániának számot kell adnia, biztosította-e a nemzeti kisebbségeknek a nyilatkozatba foglalt jogokat. „A számvetés során kiderül, hogy több gondot okozott, mint amennyit megoldott” – mutatott rá. Tamás Sándor szerint az utóbbi időkben erősödő magyarellenes hisztéria a bírósági döntésekben is megmutatkozik. Egyértelmű, hogy a bíróságokon politikai döntések születnek, ez történt az uzoni önkormányzat ügyében is.
Mint arról beszámoltunk, a múlt héten a brassói fellebbviteli bíróság elutasított az uzoni polgármester fellebbezését, és törvénytelennek nyilvánította a községháza homlokzatára kitűzött székely zászlót. Első ízben született végleges ítélet a polgármesteri hivatalra kitűzött székely zászló ügyében.
Amellett, hogy gyakran hosszú sorok kígyóznak az Európai Unió idén tavasszal bevezetett, új határellenőrzési rendszere (EES) miatt, egy másik fontos problémára is ráirányította a figyelmet a sajtó. A filmekbe illő jelenet a kolozsvári reptéren történt.
Nem fogadja egyöntetű lelkesedés Temesváron az önkormányzat döntését, hogy egy jelenleg beépítetlen város széli telekre költöztetnék a településen működő játéktermeket.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A meteorológusok ugyanakkor elsőfokú hőségriasztásokat is kiadtak az ország több megyéjére és a fővárosra.
Az Európai Zöldek Pártja (EGP) és a SENS felszólította a román kormányt, a nagyváradi városvezetést és az illetékes hatóságokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy a Nagyvárad Pride-ot biztonságos körülmények között lehessen megrendezni.
„Mindannyiunknak újra fel kell tennünk ugyanazt a kérdést: miért megyek vasárnap a templomba?” – fogalmazta meg többek közt Tönkő-Lukács Levente, a Hargita megyei Nagysolymoson szolgáló református lelkész.
„Istenből élmény lett. Az istentiszteletből program. A gyülekezetből szolgáltató. Mi pedig fogyasztók lettünk” – fogalmazta meg többek közt Tönkő-Lukács Levente, a Hargita megyei Nagysolymoson szolgáló református lelkész.
Három hétre teljesen leáll a forgalom a temesvári nemzetközi repülőtéren: 2026. november 2. és 22. között egyetlen repülőgép sem szállhat fel és nem landolhat, mivel a repülőtér fel- és leszállópályáját felújítják.
Megnyitotta kapuit a gernyeszegi Teleki-kastély, Erdély egyik legjelentősebb barokk műemléke. A felújításról, a kastély múltjáról és jövőjéről, valamint a Teleki család örökségéről gróf Teleki Kálmánnal beszélgettünk.
Nem csak a medvék, de rókák is egyre sűrűbben bukkannak fel Brassóban, ahonnan a hatóságok elkezdték elszállítani a rókákat. Az állatok hozzászoktak a város zajához, és már sem a forgalom, sem a dudálás nem riasztotta el őket.
Életének 89. évében csütörtökön elhunyt Ráduly János székelyföldi néprajzkutató, mesegyűjtő, költő – közölte a Facebookon a Kriza János Néprajzi Társaság, melynek tagja és életműdíjasa volt.
szóljon hozzá!