Hirdetés

Egy „cserbenhagyásos” társaság fenyegetőzései

Renate Weber liberális európai parlamenti képviselő a verespataki bányaprojektről

Rostás Szabolcs

2013. szeptember 16., 15:562013. szeptember 16., 15:56

– A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nemrég úgy döntött, hogy képviselői és szenátorai a parlamentben testületileg elutasítják majd a verespataki bányanyitásról szóló törvénytervezetet. Milyen érvek mellett jutott erre az álláspontra a kormányzó alakulat, amelyen belül eddig megoszlottak a vélemények az ügyben?

– Bocsásson meg, de én nem vettem részt a pártnak az erről szóló ülésén. Én is csak arról tudok, amit az alakulat vezetősége nyilvánosságra hozott.

– Ön szerint mit ért a bányaprojekttel kapcsolatos történetből az egyszerű állampolgár, miután a kormány elfogadta a törvénytervezetet, Victor Ponta miniszterelnök azonban kijelenti, hogy parlamenti képviselőként nem szavazza meg?

– Véleményem szerint meg kellene kérdezni az állampolgárt, hogy mit ért ő a kormányfő következetlenségéből. Ez egyértelmű gondolkodásbeli következetlenségre vall.

– Hasznára válhat ez a bányaprojekt az országnak olyan körülmények között, hogy a parlament fogja kimondani róla a végső szót politikai alapon, és nem szakértői vélemények születik döntés a kitermelésről?

– Meggyőződésem, hogy ez a projekt sohasem lesz hasznos Románia számára. Ez a hosszú évek óta dédelgetett bányaterv egyértelműen káros, nem is értem, miért engedné meg egy ország, hogy megfosszák természeti kincsétől, és neki ne maradjon szinte semmi. Könnyű azt mondani, hogy ciántechnológiát alkalmaznak Norvégiában és Finnországban is, viszont az ottani kitermelések százszor kisebbek, mint amilyet Verespatakra terveznek. Engem elsősorban a leendő kitermelés mérete aggaszt, és hiába próbálnak meggyőzni arról, hogy húsz tonna robbanóanyag napi felhasználása nem fogja befolyásolni a környéket. Remélem, hogy a parlament nem fogja elfogadni ezt a projektet. Másrészt ne feledjük, hogy Románia parlamentje egy politikai képviseleti szerv, vagyis az ott hozott döntés kötelező módon politikai.

– Hit and run (üss és szaladj) típusú, vagyis cserbenhagyásos társaságnak nevezte a kanadai-román Roşia Montană Gold Corporation céget, sőt az általa meglebegtetett kártérítési igény kapcsán felajánlotta, hogy egy esetleges perben bérmentve ellátja a román állam jogi képviseletét.

– Először is ez a cég nem román, hiszen a román állam, a dévai Minvest társaság részesedése egy vicc. Ad-hoc jelleggel kifejezetten a verespataki bányanyitás céljából hozták létre, amelynek bottal üthetjük a nyomát, ha a kitermelés végzetével csődöt jelent, és távozik, anélkül, hogy helyreállítaná a térség környezetét. Másrészt a társaság eddig hivatalosan nem állt elő semmiféle igénnyel, ennek megfelelően várom, hogy pert indítson, és megfogalmazza követeléseit. A társaság stratégiája az, hogy fenyegetőzés útján kicsikarjon egy politikai döntést.

– Miként befolyásolhatják a parlamenti döntést, a verespataki bánya sorsát a több mint két hete tartó utcai tüntetések?

– Ez majd kiderül, nem tudom megmondani, hogy befolyásolja-e. Az viszont tény, hogy mióta a törvénytervezet a parlament elé került, majd megkezdődtek az utcai demonstrációk, érdemi vita bontakozott ki a projektről. Az elmúlt tizenöt évben, mióta ez a kanadai társaság megvetette a lábát Romániában, soha annyit nem beszéltek erről a bányatervről, mint most. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
Hirdetés
Hirdetés