Bírálta Tőkés Lászlót a Románia Csillagja érdemrend becsületbíróságának összehívását kezdeményező, a Tőkés-ellenes hadjárat élére állt szociáldemokrata párti (PSD) európai parlamenti képviselő.
2013. szeptember 25., 17:492013. szeptember 25., 17:49
Corina Creţu ezúttal amiatt rohant ki az EP-képviselő ellen, hogy az nem jelenik meg a testület előtt. Creţu kedd esti nyilatkozata szerint az EMNT-elnöknek nem az ügyvédjét kellett volna elküldenie, lévén, hogy nem bíróságról van szó, hanem „egyenlő felek közötti párbeszédről.” Creţu egyúttal Kincses Előd korábbi magyarázatát is bírálta, miszerint Tőkés ellen azért indult politikai hadjárat, mert hibásan fordították le románra, amikor védhatalmi szerepet kért Magyarországtól az erdélyiek számára. Szerinte ezt közvetlenül a júliusi nyilatkozat után kellett volna jeleznie. Creţu ugyanakkor ismét azzal vádolta meg Tőkést, hogy szeparatista, románellenes nyilatkozatokat tett az Európai Parlamentben.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
Egyre súlyosabb egészségügyi következményekkel jár a klímaváltozás az európai városokban: a hőséggel összefüggő halálozások száma az elmúlt évtizedekben jelentősen emelkedett.
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök – közölte pénteken Brüsszelben Nicușor Dan.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
szóljon hozzá!