Hirdetés

Kelemen Hunor augusztusig kormánytisztségeiben marad

Augusztus elsejéig marad a miniszterelnök-helyettesi és a művelődési miniszteri tisztségében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke – ezt ő maga jelentette be hétfőn azt követően, hogy tárgyalt Victor Ponta miniszterelnökkel. Kelemen azt is elmondta, hogy az addig hátralevő időszakban a művelődéssel kapcsolatos ügyekkel, valamint a költségvetés-kiegészítéssel foglalkozik.

Balogh Levente

2014. július 14., 17:202014. július 14., 17:20

Kelemen azt is elmondta, hogy a találkozó során döntés született annak a testületnek az összetételéről is, amely a koalíción belüli egyeztetéseken képviseli az RMDSZ-t. A csapatban Kelemen mellett Borbély László politikai alelnök, valamint Markó Béla, a szenátusi, és Máté András Levente, a képviselőházi frakció vezetője kapott helyet.

Kelemen utódját még nem jelölték ki, annyi bizonyos, hogy mind a miniszterelnöki, mind a művelődési miniszteri tisztség az RMDSZ-é marad. Az RMDSZ elnöke elmondta, augusztus elseje után eldöntik, ki veszi át a kormánytisztségeket.

Az Evenimentul Zilei című bukaresti napilap értesülései szerint az utód Hegedüs Csilla művelődési államtitkár lehet, aki műemlékvédőként, a bonchidai Bánffy-kastély restaurációs projektje kapcsán vált ismertté. A lap úgy tudja, Hegedüs mind a miniszterelnök-helyettesi, mind a művelődési miniszteri tárcát megkaphatja.

Eközben Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés RMDSZ-es elnöke arról beszélt: a szövetség kormányon maradása akkor dől el végleg, amikor eldönti, melyik oldal jelöltjét támogatja majd a novemberi államfőválasztás második fordulójában.

Szerinte amennyiben a szövetség úgy dönt, hogy a jobboldal jelöltje mellé áll, akkor ki kell lépnie a kormányból, ha azonban Victor Pontát támogatja, akkor erre természetszerűleg nincs szükség. Borboly rámutatott: amíg nem ismert, ki lesz a jobboldal közös jelöltje, és milyen ajánlatai lesznek a magyar közösség számára, addig nem lehet dönteni.

Mint arról beszámoltunk, Kelemen pénteken, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) kolozsvári ülését követően jelentette be, hogy távozik a kormányból, miután a SZÁT arról döntött, hogy az RMDSZ mint szervezet ugyanakkor a kormány tagja marad.

Mint ismeretes, az RMDSZ kormányból való kilépésének lehetőségét maga Kelemen vetette föl, miután kiderült, hogy a külügyminisztérium az RMDSZ tudta nélkül az Európai Bizottság (EB) oldalán lépett be abba a perbe, amelyet az RMDSZ és az Európai Kisebbségek Föderatív Uniója (FUEN) indított az uniós testület ellen kisebbségjogi ügyek miatt.

Az Európai Bizottság ugyanis illetékesség hiányára hivatkozva lesöpörte az asztalról a FUEN Minority SafePack nevű polgári kezdeményezését, amelynek célja, hogy uniós szinten szabályozzák a kisebbségi jogokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban

Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra

Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány
2026. szeptember 01., kedd

A Kormányőrség parancsnoka reagált a forradalmárok elleni megtorlásban való érintettségről szóló vádakra

Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.

A Kormányőrség parancsnoka reagált a forradalmárok elleni megtorlásban való érintettségről szóló vádakra
2026. szeptember 01., kedd

Kiderült, pontosan hányan veszítik el Fritz mellett a mandátumukat a feddhetetlenségi törvény módosítása miatt

Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):

Kiderült, pontosan hányan veszítik el Fritz mellett a mandátumukat a feddhetetlenségi törvény módosítása miatt
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Ha az AI téved, az adózó fizet. Kamat és büntetés lehet a chatbot tanácsának ára

Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.

Ha az AI téved, az adózó fizet. Kamat és büntetés lehet a chatbot tanácsának ára
2026. augusztus 31., hétfő

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne

Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne
2026. augusztus 31., hétfő

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere

Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere
Hirdetés
Hirdetés