Nem telik el nap anélkül, hogy ne érné bírálat az erőszakszervezet hosszú ideje megkülönböztetett figyelem övezte tevékenységét. Ami érthető is, hiszen mint mindenben, a vádhatóság munkájában is lehet hibát találni, másrészt a DNA nem „csak\" egyéni sorsokat képes befolyásolni, hanem gazdasági és politikai csoportok érdekeit is sért(het)i. Legutóbb a sorrendben második legfőbb romániai közjogi méltóságnak számító Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök ment neki a vádhatóságnak, egyenesen bojkottra szólítva fel a törvényhozást az intézménnyel szemben. A liberális politikus szerint az ügyészség politikai kézi vezérlésre működik, és a választások közeledtével kifejezetten a megmérettetés befolyásolása érdekében fabrikál ügyiratokat.

Tiszta sor: ha ez mind igaz, akkor a DNA-t nem bojkottálni, hanem felszántani kell. A baj csak az, hogy a korrupcióellenes ügyészség bírálói ritkán tudnak bizonyítékot is felsorakoztatni állításuk alátámasztására. Még ha eltekintenénk is attól, hogy az ellene zajló bűnvádi eljárás miatt Tăriceanunak személyes érdeke fűződik a nyomozó hatóság hitelének rombolásához, akkor sem mehetünk el amellett, hogy kirohanása nem több politikai vádaskodásnál. Amelyeket a szenátus elnökének gyakorlatilag ugyanolyan „érvekkel\" sikerült alátámasztania, mint a DNA elleni összehangolt támadás másik szószólójának, Traian Băsescu volt államfőnek, aki a pártfogoltja, Elena Udrea volt miniszter ellen kezdeményezett újabb eljárást (horribile dictu!) női féltékenységnek tudja be, tételesen annak, hogy Laura Kövesi vezető ügyész egyszerűen irigy Udrea táskáira és tűsarkú cipőire. Márpedig ennél azért több kell, ha valaki fogást akar találni az ügyészségen.

Arról nem beszélve, hogy elég nehéz a politikai, netán etnikai részrehajlás vádjával illetni azt a nyomozó hatóságot, amely meghatározó baloldali politikusokon (például volt kormányfőkön és a legnagyobb baloldali alakulat jelenlegi elnökén) kívül nem kíméli a jobboldal központi figuráit sem, „kiiktatva\" többek közt a legnagyobb jobbközép párt volt társelnökét is. Jobbára a Horváth Anna kolozsvári alpolgármester korrupciógyanús ügyében megfogalmazott reakciók és ellenérvek is arra alapoznak, hogy az elöljáró mindig a közössége javát szolgálta, nyilvánvalóan meghurcolják, és az ártatlanságához eleve nem férhet kétség. Sőt olyan vélekedések is elhangzottak (történetesen nem itthon, hanem otthon, anyaországi politikus részéről), miszerint az eljárás „politikailag motiváltnak\" tűnik, és különben is elfogadhatatlan, hogy ügyészi eljárást kezdeményeznek egy nemzeti kisebbséghez tartozó politikussal szemben.

Mondani sem kell, mennyire alaptalan és kontraproduktív előrántani ebben az esetben a „magyar kártyát\", ettől az ártatlanság vélelme még közel sem válik fenntartható tényállássá. Azzá majd csak a végleges bírósági ítélet teheti, az ügyészség vádjainak megalapozott minősítéséig azonban a verdiktet mindenképpen meg kell várni.