A korábbi évek nem feltétlenül haladó hagyományainak szellemében a Tusványos megnyitóján asztalhoz ülők mindig szükségét érzik megmagyarázni az éppen aktuális kiadás jelmondatát. Ami persze nem mindig magyarázható hitelt érdemlően, hiszen egy szlogennél sokkal fontosabb a megjegyezhetősége, az azonosító jellege. Nem baj persze, ha sikerül a bravúr, de összességében nem reális célkitűzés négy tömény nap célkitűzéseit egyetlen rövid mondatba foglalni.
2015. július 23., 13:112015. július 23., 13:11
2015. július 23., 16:572015. július 23., 16:57
Az idei táborozáshoz fűzött remények, célkitűzések talán még nehezebben megfogalmazhatók, mint általában. A kettős állampolgárság ügye belesimulni látszik a nemzetpolitika általános feladatai közé, és nem veri már ki a biztosítékot a romániai magyar–magyar viszonyban tapasztalható helybenjárás sem. Természetesen mindenki kíváncsian várja az idei „Orbán-koncertet”, mert bár a tavalyi illiberális tűzijátékot nem lesz könnyű felülmúlni, a nemzetközi aktuálpolitikai történések kínálnak néhány további forró témát. No meg persze bízunk a nemzet miniszterelnökében is… A 26. Tusványostól azonban kimondva-kimondatlanul is mindenki előrelépést vár néhány nemzetpolitikai kérdésben. Abban ugyanis alig van már vita, hogy valami alapvetően megváltozott az anyaország és a külhoniak viszonyában. Vagy legalábbis így érzik az utóbbiak, akik a támogatások, a gondoskodás tényét nem vitatva őszintén fájlalják a párbeszéd „hangnemét”, a kiszámíthatóság elillanását, az emberi viszonyok kiürülését. Mindazt a körülményegyüttest, amely ugyan nem túl korszerű, ám az anyaország határain kívül szorultak számára a falat kenyér fontosságával vetekszik. A nemzetpolitika különböző viszonylataiban való elbizonytalanodást teszi szóvá Tőkés László is, amely szerinte a külhoni magyar közösségek megosztottságát is konzerválja. Az idei tábornak, a politikai megbeszéléseknek, a háttértárgyalásoknak, találkozásoknak talán éppen ebből a tetszhalott állapotból kellene jó irányba mozdítania a senki számára sem kívánatos módon megcsontosodó rendszert. Annál is inkább, mivel ebben a kérdésben az uniós ellenszél is csak „asszisztálni” tud.
Ízlelgessük egy kicsit: egy magát szociáldemokratának nevező párt jóvoltából Romániában olyan helyzet állt elő, hogy már nem is csupán hipotetikus, megfoghatatlan, távoli rémképként szerepel a napirenden egy szélsőjobboldali párt kormányra kerülése.
A Szociáldemokrata Párt válságkezelési receptje jelenleg a következő: ha ég a ház, víz vagy poroltó helyett a repülőüzemanyag-válságra is fittyet hányva az utolsó kerozinkészleteket kell ráönteni.
A vasárnapi választási eredmények ismeretében fölösleges vitatni, hogy Magyarország demokratikus ország.
Fene tudja, hogy – politikai értelemben – utoljára mikor tátongott ekkora szakadék az anyaországiak és a határon túliak között.
Két nappal az országgyűlési választást követően is folyik a találgatás, vajon mi vezetett a Fidesz-KDNP több mint másfél évtizede tartó hatalmának megdöntéséhez, a Tisza Párt elsöprő győzelméhez.
Talán nem túlzás kijelenteni: a rendszerváltoztatás óta a legintenzívebb és legdurvább választási kampányidőszak ér véget a vasárnapi országgyűlési választásokkal.
Jó egy hónapja zajlik már az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háború, ami Donald Trump amerikai elnök legutóbbi bejelentése alapján még olyan két-három hétig tarthat.
Sokat, egyre többet foglalkozik a média és a közvélemény a családon belüli erőszakkal, no meg a távoltartás lehetőségével és gyakorlatával. Elítélendő, kerülendő, megelőzendő, büntetendő.
Miközben Magyarországon az elmúlt választási ciklusok legkiélezettebb és -feszültebb politikai kampánya zajlik, Erdélyben – és több magyarlakta vidéken a Kárpát-medencében – már megkezdődött a szavazási folyamat.
Amint az várható volt, a szociáldemokraták által a költségvetés szociális vonzatai kapcsán kikényszerített kompromisszum körüli vita csupán tovább mélyítette az ellentéteket a bukaresti kormányt alkotó koalíciós pártok között.
szóljon hozzá!