Tüntetők helyett előfizetőket!

Tüntetők helyett előfizetőket!

VEZÉRCIKK – Először is szögezzük le: piacgazdaságban egy befektető azt tesz a pénzével, illetve a tulajdonában lévő cégekkel, amit akar – már persze amíg betartja a törvényeket. 

Balogh Levente

2016. október 10., 19:412016. október 10., 19:41

A Mediaworks nevű sajtókonszernnek például jogában áll felfüggeszteni vagy beszüntetni a Népszabadság megjelenését, amennyiben a menedzsment úgy ítéli meg, hogy a lap által generált veszteség finanszírozása több kárt okoz, mint amennyi presztízsnyereséget hoz.

Csakhogy. Minderre megvannak a civilizált, emberséges módszerek. Ilyenkor az a minimális elvárás, hogy a tulajdonos képviselője lapértekezletet összehívva jó előre bejelentse a hírt, hogy az alkalmazottaknak legyen idejük új megélhetést keresni. Igaz, a Népszabadság esetében a hivatalos verzió az, hogy csupán felfüggesztették a megjelenését, amíg sikerül kidolgozni a kifizetődő működtetésre vonatkozó stratégiát, addig az alkalmazottaknak dolgozniuk nem kell, alapbérüket viszont megkapják. Mégis mindaz, ahogy a menedzsment eljárt – gyakorlatilag becsapták az alkalmazottakat, hiszen költözésről beszéltek, aztán minden átmenet nélkül, motoros futár útján értesítették az embereket, akiket aztán már be sem engedtek az új szerkesztőségbe –, nagyon rossz üzenetet hordoz. Úgy sodorták bizonytalanságba több család megélhetését, hogy gyakorlatilag nem vették emberszámba az újságírókat.

Mindez jól rávilágít arra a helyzetre, amelybe a nyomtatott sajtó került a „jól értesült”, félig vagy teljesen amatőr internetes hírszolgáltatók megjelenésével, a bulvár térhódításával. A minőségi, országos terjesztésű lapok iránti kereslet folyamatosan csökken, a példányszám és ezzel az előfizetési és reklámbevétel egyre kisebb, számos újságírót elbocsátottak. Ilyen helyzetben a lapok többsége eleve veszteséges, és megjelenése azon múlik, van-e olyan tulajdonos, aki elkötelezettségből, nagylelkűségből vagy csak egyszerűen érdekből hajlandó finanszírozni a veszteségeket.

Ennek a kiszolgáltatott helyzetnek az áldozatává vált a Népszabadság is, amelynek újraindítása a mostani sajtópiaci helyzetben aligha lenne az eddiginél kifizetődőbb. A lap újságírói és a balliberális közvélemény hangadói mégis a sajtószabadság halálát és a kritikus, ellenzéki hangokat elnémítani akaró kormány közbelépését vizionálják. A sajtóval közismerten nem túl bensőséges viszonyt ápoló kormány és a lap felfüggesztéséről szóló bejelentés körülményei ugyan nem vetnek jó fényt az ügyre, de azért ez – a vádak cáfolhatatlan bizonyítékokkal történő alátámasztásáig – meglehetősen vad spekulációnak tűnik. A jobboldali magyar kormányok idején rendszeresen a demokrácia halálától rettegő magyar és külföldi balliberális oldal most újfent a „minőségi, objektív és mérvadó” sajtó megfojtásáról beszél, pedig a kép azért jóval árnyaltabb ennél.

A Népszabadság az egykori kommunista párt, az MSZMP hivatalos szócsöveként hatalmas helyzeti előnnyel indult a rendszerváltás idején, több százezres példányszámmal, jól kiépített infrastruktúrával és kapcsolati tőkével rendelkezett. A menedzsment ügyesen mentette át mindezt a piacgazdaság körülményei közé, és a lap helyzeti előnyét megőrizve a példányszám folyamatos csökkenése mellett is piacvezető maradt. Az objektivitást és a pártatlanságot, illetve a mérvadó jelleget eközben némileg megkérdőjelezhetővé teszi, hogy eközben mindvégig a kommunista utódpárt MSZP volt az egyik résztulajdonosa, amely csupán tavaly adta el több mint 25 százalékos részesedését. Vagyis pártlap volt, akárhogy is nézzük, még akkor is, ha az utóbbi években az MSZP-t is bírálta – de ez inkább már a döglött róka rugdosásának minősül, nem bátor politikai tettnek.

Az ideológiától független sajtószakmai tudás mindazonáltal nem hiányzott. Jómagam is a Népszabadság szerkesztőségében találkoztam igazi újságírói profizmussal, és tanultam meg az alapfogásokat – például azt, hogyan alakítsunk át egy 3000 leütéses cikket két, éppenhogy bővített mondatos rövidhírré fél perc alatt úgy, hogy a lényeg benne maradjon, amikor a 90-es évek végén néhány hetet gyakornokként tölthettem el ott. A lap hangvételét ugyanakkor az egyre zsigeribb jobboldal-ellenesség határozta meg, ami természetesen az objektivitást és a „mérvadást” is negatívan befolyásolta. Ettől persze még nem kellene beszántani, és kulturált újságíró természetesen szolidarizál a más nézeteket valló kollégákkal, ha nehéz helyzetbe kerülnek, de a kép árnyalásához nem árt megemlíteni.

A közhangulatra jellemző, hogy a lap felfüggesztésének hírére azonnal az Országház elé hirdettek tüntetést „a sajtószabadság védelmében” és a „diktatúra” ellen, amelyen a Magyar Idők című kormánylap példányait is elégették, ami meglehetősen sajátos képet fest arról, hogyan gondolkodik a magát liberálisnak és toleránsnak hirdető oldal a sajtószabadságról és az övétől eltérő véleményekről. Pedig mindenki jobban járt volna – főleg a Népszabadság –, ha az utólagos tömegdemonstrációk helyett mindenki rászánta volna azt a néhány ezer forintot havonta, és rendszeresen előfizetett volna a lapra.

Elismerjük, hogy ez meglehetősen prózai gesztus, kevésbé látványos, a Facebookon vagy a Twitteren sem mutat annyira jól, mint egy jó kis tünti, ahol jóízűeket lehet orbántakaroggyozni. De higgyék el: mi, újságírók sokkal jobban örülünk annak, ha előfizetnek a lapjainkra, mintha tüntetnek értünk, vagy a riválisainkat gyújtogatják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

A TikTok-AUR-generáció
A TikTok-AUR-generáció
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

2024. március 29., péntek

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

A fogatlan emberek országa
A fogatlan emberek országa
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

2024. március 22., péntek

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Putyin marad
Putyin marad
2024. március 22., péntek

Putyin marad

2024. március 19., kedd

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben
2024. március 17., vasárnap

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban
2024. március 15., péntek

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.

Magyar–román együttműködés Iohannisért?
2024. március 12., kedd

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók

Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók
2024. március 08., péntek

Kampányháború

Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.

Kampányháború
Kampányháború
2024. március 08., péntek

Kampányháború

2024. március 06., szerda

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?

Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?