Nem újdonság, hogy egy generációváltás nem mindig szokott zökkenőmentesen lezajlani. Különösen igaz ez a politikára, amelynek alapvető mozgatórugója a hatalom megszerzése és megőrzése, tehát egy-egy csoportosulás vissza- vagy háttérbe vonulása tulajdonképpen létkérdés az új garnitúra számára.
2016. szeptember 20., 19:122016. szeptember 20., 19:12
Egyáltalán nem kivétel ez alól az RMDSZ sem, amely 26 évvel ezelőtti alapítása óta éppen ebben az időszakban megy keresztül a legmarkánsabb nemzedékváltáson, amely egybeesik a decemberi parlamenti választásokra való előkészülettel és a jelöltállítási folyamattal.
Ez pedig éppenséggel abban a Maros megyében bizonyult eddig a legviharosabbnak, amelynek Markó Béla, Borbély László, Frunda György és Kelemen Atilla fémjelezte RMDSZ-es politikusgenerációja több mint két évtizeden keresztül meghatározta a szövetség, ezáltal pedig az erdélyi magyar közösség politikáját.
Ennek a nemzedéknek a tagjai közül egyesek önként döntöttek a visszavonulás mellett, mások azonban szívesen lehúztak volna még egy mandátumot a bukaresti törvényhozásban, de ez irányú szándékukban nem leltek támogatásra a területi vagy a központi vezetőség köreiben. Vagy egyikben sem.
A szövetség több egykori, „nagy öregnek”, „dinoszaurusznak” is nevezett vezetőségi tagja bírálta az elmúlt időszakban leplezetlen sértődöttséggel az általa erőltetettnek vélt fiatalítást, azt sugallva, hogy „kényszernyugdíjazásuk”, mellőzöttségük az alakulat politizálása minőségének rovására megy.
A marosvásárhelyi jelöltrangsoroló küldöttgyűlés azért eredményezett meglepetéseket egyesek számára, mert a különböző táborok egyformán bele akarnak szólni a képviselőházi és szenátusi frakciók összetételébe: az országos és a megyei vezetőség, továbbá az a régi garnitúra is, amely még nem szorult ki teljes mértékben a hatalomból.
Ez a tulipános casting azonban igazság szerint nem is bírna különösebb hírértékkel az erdélyi magyarság szempontjából, ha eleve meglenne a garancia rá, hogy a politikai érdekképviselet, a kisebbségi jogérvényesítés jobbítását, a szakértelem előtérbe helyezését szolgálja. Az eddigiek alapján azonban az csapódott le, hogy a szereposztás hatalmi harcok mentén zajlott, így egyelőre talány, hogy a generációváltás milyen előjelű változással jár minőségi szempontból. Aminek négy év múlva remélhetőleg nem az lesz a legfőbb fokmérője, hogy ki hány törvénytervezethez adta a nevét a parlamentben társkezdeményezőként.
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
szóljon hozzá!