VEZÉRCIKK – Az „élet iskolájának” szerves része az iskolai élet is, amely – az oktatáson túl – számtalan maradandó, nehezen kitörölhető emléket, élményt vagy sérelmet szerez-okoz a nebulóknak.
2016. szeptember 28., 19:442016. szeptember 28., 19:44
Az iskolapadban nevelkedő diákok gondolkodásmódja, környezethez való viszonyulása, személyisége és érzelmi világa rendkívül képlékeny, és ezzel sajnos vissza is lehet élni. Nem véletlen, hogy a román állam kisebbségekkel szembeni bánásmódja már a közoktatás legalsó szintjein megjelenik – hogy minél korábban tudatosuljon, ki az úr.
Az erdélyi magyarság folyamatos harcot vív iskoláiért – máshol tartunk, mint 25 évvel ezelőtt, ám a Maros megyei állapotok még mindig azt a nyíltan elnyomó többségi politikát idézik, amely idővel Bukarest számára is felvállalhatatlanná vált a „vigyázó” nemzetközi szemek előtt. A legújabb diszkriminációnak ismét egy sajátos törvényértelmezés nyújtja az alapot. Egy rendelet ugyanis előírja, hogy a vegyes tannyelvű intézmények igazgatójának vagy aligazgatójának kötelező módon ismernie kell az adott tanintézetbe járó kisebbségi diákok nyelvét, ám a megyei tanfelügyelőség szerint ez azt jelenti, hogy az igazgató nem lehet magyar, esetleg csak a helyettese.
A Maros megyei tanintézeteknek címzett, a törvény figyelmen kívül hagyását szorgalmazó felszólítás gond nélkül beleillik a kisebbségi oktatás elsorvasztását szolgáló intézkedések sorába. A magyar intézmények feltámasztását, önnálósulását, megerősödését, a kétnyelvűséget, az önazonosság megtartását minden „demokratikus” eszközzel megakadályozni kívánó hatalom ma is olyan embereket foglalkoztat a megyében, akik – munkaköri kötelességként – ott nyirbálják a magyar közösség jogait, ahol csak érik. Ez tény, számtalan intézkedés bizonyítja a többségi vezetők szándékosan rosszindulatú hozzáállását. Ez pedig egyértelműen rávilágít arra, hogy a magasabb diplomáciai szinteken békés együttélést, virágzó multikulturalizmust, a kisebbségi jogok Kánaánját hirdető nyilatkozatok aljas hazugságok.
Mert ha Bukarest valóban barátként, megkerülhetetlen, egyenrangú államalkotó tényezőként tekintene ránk, akkor ez már az óvodában, iskolában is megnyilvánulna – nemcsak a magyar, hanem a román anyanyelvű kicsik, diákok számára is. Hiszen legalább ezen a szinten el kellene kezdődnie az új generációk békéltető „átnevelésének”, amelyre jobb helyszínt nem is lehetne találni, mint Marosvásárhely és környéke. Ehhez képest éppen ez az a vidék, ahol még a Szertár feliratot is etnikai feszültséggerjesztésként „fordítják” románra.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
szóljon hozzá!