JEGYZET – Gyönyörű kampányajándékot kaptak az ország települései, különösen pedig a székelyföldiek Mircea Duşa Hargita megyében képviselői mandátumot szerzett védelmi minisztertől: utcát nevezhetnek el Románia nemzeti ünnepéről.
2014. november 01., 13:282014. november 01., 13:28
Sőt ez nem csupán lehetőségként szerepel: a miniszter által beterjesztett és a parlament által – két, hivatásának magaslatán álló RMDSZ-es honatya asszisztálásával – elfogadott törvény értelmében ugyanis a jövőben kötelező lesz minden egyes településen főútvonalat elnevezni 1918. december elsejéről. Amikor – mint az köztudomású – annyi történt, hogy a magyarországi románok Gyulafehérváron azon óhajuknak adtak hangot, hogy az általuk lakott régiók csatlakozzanak Romániához.
Az esemény szépséghibája, hogy a többi, Erdélyben élő nemzetet nem kérdezték meg, mit szólnak ehhez. Igaz, önrendelkezést ígértek nekik, de hát erről az ígéretről a központosított, vízfejű, Bukarest-centrikus román állam nagyvonalúan megfeledkezett.
A román állam ilyetén nagyvonalúságának megtestesítője Duşa is, aki a törvénnyel egyértelműen azon magyar többségű településeket célozta meg, amelyek nem tartották korrektnek, hogy egy olyan történésről nevezzenek el utcát, amely a magyarok számára egyáltalán nem számít ünnepinek, és amelynek nemzeti ünneppé való kijelölése gyakorlatilag kirekeszti a magyarokat az ország polgárai közül, lévén csak a románok számára pozitív esemény.
A miniszter parttalan jóindulata odáig duzzadt, hogy még az emberek szórakoztatásáról is gondoskodik: a jogszabály ugyanis kötelezővé teszi az önkormányzatok számára az ünnepségek megszervezését is a jeles napon. Függetlenül attól, hogy az önkormányzat, illetve a település polgárainak többsége szerint van mit ünnepelni, vagy nincs.
El tudjuk képzelni, hogy a miniszter most derűs mosollyal az ajkán dől hátra, és magában azt gondolja: jól megmutatta most ezeknek a renitens magyaroknak. Pedig lehet még kreatívabban is folytatni a nevelésüket. A következő lépés az lehetne, ha ugyanilyen alapon azt is kötelezővé tennék, hogy a jövőben minden magyar fölvegye valamelyik román történelmi személyiség nevét.
És ha majd olyan nevek szerepelnek a személyi okmányaikban, mint a Kovács Avram Iancu Béla vagy a Szabó Mihai Viteazul Zsolt, esetleg Tóth Horea, Cloşca és Crişan Szabolcs, akkor érzik majd csak igazán, milyen jóindulatú és befogadó ez a szép román állam.
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!