Akkor kezdõdött, amikor a szakmai felkészültség helyett az úgynevezett káderlapnak lett elõnye, annak, hogy ki mennyire „egészségesen népi származású”.
2014. szeptember 16., 20:142014. szeptember 16., 20:14
Így lehettek majdnem analfabétákból minisztériumok elsõ emberei, hisz úgysem volt miért érteni az illetõ szakterületet, amikor mindennel kapcsolatban a központból érkeztek az utasítások. Ráadásul mûködtetési elv volt a kádercserének nevezett összekütyülése az embereknek, ide-oda helyezgetése, nehogy valahol megragadjon, gyökeret eresszen, s aztán ki tudja milyen klikket gyûjthessen maga köré.
A 90 után helyzetbe került régi arcok „megnyugtattak” arról, hogy egyelõre nincs lehetõség jobbra, de sebaj, kivárjuk, utóvégre van idõnk. 96-ban aztán megcsillant a remény: na most! Bizakodni kezdtünk a szakértelem gyõzelmében, annál is inkább, mivel az akkori új kormány nagy garral beharangozta az eddig talonban tartott tizenötezer szakemberének hamarosan bekövetkezõ diadalmenetét. Igen ám, de nemcsak diadalmenetre nem indult a szakértõk tömege, de egy-két igazán komoly profi sem akart elõbukkanni az említett tartalékból. Nekünk pedig a meglódult inflációban kezdett elmenni a kedvünk a nagy bizakodástól.
És mint a szép mesékben szokott, telt-múlt az idõ, kormányok jöttek, kormányok mentek, araszolgattunk mi is az euroatlanti világ felé, várva vártuk elõbb a NATO-t, majd az EU-tagságot, egyszóval az édent. És egyszer csak kapun belül találtuk magunkat: ott kuporogtunk elõbb a katonai majd az uniós paradicsom egy-egy bokrának tövében. Hangunkat nem nagyon lehetett hallani, örültünk egy-egy odalökött koncnak, örültünk, hogy fiatalemberek mehetnek távoli vidékek „védelmére”, s ha szükséges bele is halnak a békeharcba, örültünk, ha észre sem vettek, mert akkor legalább…
Ennek az áldatlan állapotnak az okát nem tudom, mennyire keresték az illetékesek. S ha netán keresték és meg is találták (volna), mennyire gondoltak a változtatásra. Például egy olyan egyszerû dologra, mint a szakértelem. Nem pártkáderekre, egyik vagy másik nagyfejû rokonára, kliensére, talpnyalójára bízni szakterületi döntéseket, akik ugyanúgy értenek hozzá, mint bizonyos székekben ülõ, évtizedekkel ezelõtti elõdeik. Vagyis sehogy.
De ott vannak, telve önmagukkal és azzal a hittel, hogy a bársonyból készült karosszék pótolhatja a szakértelmet. Pedig nem a pluszt árulja el, hanem csak az óriási mínuszt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!