VEZÉRCIKK – Tizenharmadikként zárta Magyarország labdarúgó-válogatottja az Európa-bajnokságot. Triszkaidekafóbia, babona, mitológia, vészjósló vallásos hagyományok ide vagy oda: a magyar nemzeti csapat szurkolóival együtt büszkén vállalhatja fel franciaországi szereplését, helyezését.
2016. június 28., 19:052016. június 28., 19:05
A hála szerteárad a szövetségi vezetők, szakemberek, játékosok és drukkerek között – mindenki kivette részét Dzsudzsákék minden várakozást felülmúló teljesítményéből. Az öröm pillanataiban nem szégyen egy halk köszönömöt elmormogni annak a szomorú francia sportembernek sem, aki az Európai Labdarúgó-szövetség egykori elnökeként mandátuma egyik legnagyobb célját érte el azzal, hogy 2008-ban az UEFA 16-ról 24 fősre duzzasztotta idéntől az Eb mezőnyét. A kétmillió svájci frankon „megcsúszott”, eltiltása miatt még a kontinensviadal előtt lemondott Michel Platini bővítési ötletének egyik legnagyobb haszonélvezője a magyar válogatott lett, hiszen a selejtezőkből csoportharmadikként továbbjutott csapatok közül Bernd Storck legénysége végzett a legelőkelőbb helyen.
Igaz, hogy a nagyok dolgába már nem tudott igazán beleszólni sem a magyar, sem pedig az ír, a török, a svéd vagy az ukrán válogatott, ám mindannyian hozzájárultak a franciaországi seregszemle emlékezetessé tételéhez. Bár az elit csapatok képviselői a felhígulástól, a gyengébbnek taksált együttesek csúnya bunkerfocijától tartottak, jó néhányuknak meggyűlt a bajuk a papírformával a meglepetések Eb-jévé váló tornán. A selejtezők kilenc csoportelsője közül öten nem jutottak a legjobb nyolc közé, a váratlan eredmények pedig úgy összekuszálták az ágrajzot, hogy már a nyolcaddöntő előtt ismertté vált: a német, francia, olasz, spanyol, angol nagymenők közül csak egyikük játszhat döntőt, utóbbi két válogatott ászai pedig már el is búcsúztak.
Az újoncok közül Wales és Izland is negyeddöntős, ám a nyolcaddöntőig jutó Szlovákia és Észak-Írország, illetve a meccset nyerve búcsúzó Albánia játékosait is nemzeti hősökként ünnepelték a szurkolók. Azok a felkerekedő futballszeretők, akik a pályán mutatott játék mellett felbecsülhetetlen „hozzáadott értéket” szállítottak a tornának – például a magyar és az ír drukkerek – igazi fesztiválhangulatot teremtettek ott, ahol jelenésük volt kedvenceiknek.
Vitathatatlan, hogy a kis futballországok óriásit nyertek az Eb-szerepléssel, amely csakis pozitív hatással lehet hazájuk labdarúgására – éppen ezt akarta elérni a felzárkóztatást szorgalmazó Platini, aki most, pereskedései közepette bizonyára nem erre gondol. Mi azonban hálásak lehetünk neki is, a felhígulástól tartó futballelit pedig felkötheti a gatyáját, mert a 2018-as világbajnokságra jóval kevesebb, csupán 13 európai válogatott jut ki a selejtezőkből. És egyre inkább kérdéses, hogy a pénzhajhászó klubfocival eltelő világsztárok nemzetinek nevezett válogatottjai közül mindegyik odaér-e.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
szóljon hozzá!