Pénz beszél

A magyar szöveg megbízhatóan és százszázalékosan értelmetlen, világos, hogy nem élő ember írta, hanem egyszerűen végigfuttatták a Google fordítóprogramján, amelyről köztudott, hogy a magyar szövegek esetében annyit ér, mint hallássérültek intézetében a hangosbemondó. Egyáltalán nem vigasztaló, hogy a világnyelvek – vagyis a francia és az angol – esetében is ugyanígy járhattak el, mivel a magyar közösség nem idegen, hanem őshonos az országban. Vagyis egyrészt könnyebb lett volna olyasvalakit találni, aki képes értelmesen lefordítani a román szövegeket, másrészt konkrétan ki is jár a magyaroknak, hogy az adójukból működtetett intézmények az anyanyelvükön kommunikáljanak velük.

Köztudott ugyanakkor, hogy a szóban forgó intézmények többsége még annyit sem próbál tenni a kétnyelvűségért, mint az oktatási tárca. Számos olyan közintézmény van, amely még azokon a településeken is kizárólag románul kommunikál, amelyeken több tízezernyi magyar él. Esetleg a magyar nemzetiségű polgárok igényét letudottnak véli azzal, hogy honlapján, illetve egyes hivatalokban néhány magyar nyelvű tájékoztatót is kifüggeszt, azonban magát a magyar nyelvet nem lehet használni, mivel a jórészt a Kárpátokon túlról ideszármaztatott hivatalnokok még csak törni sem képesek az őshonos közösség nyelvét. Vagyis az ilyen „kétnyelvűség” ugyanolyan porhintés, mint a Google- vagy Facebook-fordítóval nyert magyar szövegek – csak arra jó, hogy a külföldiek számára úgy tűnjön: itt valóban odafigyelnek a kisebbségekre, valójában azonban az egész nem több, mint ócska és megalázó trükközés.

Ugyanakkor az is régi közhely, hogy maguknak a polgároknak is öntudatosabban kellene fellépniük, és ki kellene követelniük, hogy az ő pénzükből való hivatalok az anyanyelvükön kommunikáljanak velük. Ebben a magát érdekvédelminek nevező szervezetnek is óriási szerepe lenne, hiszen – többek között a magyar kisebbségnek járó román állami pénzek egyedüli felhasználójaként – több anyagi és szervezeti forrással rendelkezik az egyszerű magyar polgároknál arra, hogy fellépjen a magyar polgárokat notóriusan semmibe vevő hivatalokkal szemben.

Ha viszont a hatóságok tényleg úgy gondolják, hogy a magyaroknak kevesebb jár, mint a románoknak, és semmiképpen sem akarják az adófizető magyar nemzetiségű román állampolgárok számára ugyanúgy biztosítani az anyanyelv használatát, mint a románok számára, erre is van megoldás: vonjanak le tőlünk kevesebb adót. Hiszen ha a nyelvünket nem szeretik, a pénzünket se szeressék. Mert – a hogy a mondás tartja – a pénz beszél. Még akkor is, ha a hivatalnok – legalábbis magyarul – nem.