JEGYZET – A hőzöngő nagyotmondásból nem maradhatott ki az ünnepélyesen elrebegett fogadalom, hogy az épp összeállni készülő kormánnyal végre beköszönt a nullpontállapot. Jó, végre, de mihez képest?!
2017. január 04., 22:572017. január 04., 22:57
Huszonhét éve egyebet sem hallunk, mint az áhított újrakezdés, a talpra állás, a régi hibák felszámolása és más gagyiságok beígérése. Aztán minden marad úgy, mint azelőtt, lehet továbbgurítani az újabb nullpontra való várakozási határt. Nem szeretném foglalni a rovatteret és az olvasói türelmet a 90 óta bejelentett nullpontok elősorolásával, hisz aki megélte és emlékezni akar, megteszi, aki pedig most indul a közélet szemlélésére, az örüljön, hogy még hihet a nullpontokban. Valahogy az újévi fogadkozásokhoz hasonlítanám azzal a különbséggel, hogy utóbbi személyes érdekszférában mozog, előbbi viszont mindnyájunkat érint.
Zöldfülű koromban elég gyakran próbálkoztam különböző fogadalmakkal, leggyakrabban a fittséghez kellő reggeli-esti torna és a dohányzásról való leszokás szerepelt az étlapon. Nem ragaszkodtam kötelező kezdőpontként az újév reggeléhez, jó volt a hétfő reggel vagy bármelyik hónap első napja, nem finnyáskodtam, valószínűleg, mert félig-meddig biztos voltam benne, úgysem lesz semmi a nagy újrakezdésből. Így aztán frissítő-karcsúsító torna nélkül telt el az életem, a megátalkodott, napi kétcsomagos dohányzást viszont egy szerda este, egyik pillanatról a másikra beszüntettem. Miközben az előre megvásárolt cigarettacsomagok ott sorjáztak a könyvespolcon.
Ennek már hét éve elmúlt, és most már így is marad. Mindezzel nem azt akarom mondani, micsoda hős vagyok én, hanem azt, hogy legelőször az ürügykezdőpontoktól kell(ene) megszabadulni. Ha ezek a mi politikusaink például mindig valami megfelelő kezdésre várnak, sose lesz belőlük semmi. Tervek nélkül, régi emberekkel vagy bólogató Jánosokkal a megújulás vágyálom marad csupán. Telik az idő, gyűlnek az elszalasztott nullpontok, illetve a mértani szabályoknak megfelelően összeállnak egyenessé. Vonallá: a 90 eleji totálkáoszból a mostani demagóg semmi felé. Vállalom az ünneprontás ódiumát, de én már bombasztikus ígérgetésekben képtelen vagyok hinni. Mert előre látom a hamarosan kimondott mentegetőzést: mi akartuk volna, de az előző kormány… Igen! Ha elkezdenék az igazi munkát dátumtól-naptól függetlenül, és meg is tudnák tartani az ütemet, talán még tapsolni is tudnék. De valós eredmények nélkül hagyjanak minket békén a nullpontjaikkal!
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!