JEGYZET – Valahányszor közelgett egy-egy szavazás, mindig figyelmeztettem az éveik száma szerint érett diákjaimat, hogy menjenek voksolni.
2014. november 18., 20:042014. november 18., 20:04
Ők azonnal visszakérdeztek, hogy kire szavazzanak, mire én, hogy akire akarnak, az én figyelmeztetésem ugyanis nem korteskedés, hanem emlékeztetés: a szavazati jogért az idők során vér folyt. Nem ellenkeztek, de láttam, jobb programjuk van a szavazásnál.
Még csak azzal egészítettem ki a témát, hogy a szavazati jog ugyanolyan, mint a levegő: nem örvendezünk pillanatonként, mekkorát lélegeztünk, de ha nem sikerül a levegővétel, megfulladunk. Szó nélkül elfogadták, de ennyi.
Most viszont, ebben a nagyon rendhagyó novemberi elnökválasztásban történt valami: az egykori diákjaim megtáltosodtak. Röpködtek az üzenetek a frászbukon, buzdítottak mindenkit a szavazásra, beszámoltak, hogy ők milyen korán tettek eleget lelkiismereti kötelességüknek. Igen, legtöbbjük ilyesmit emlegetett, nem állampolgári jogot.
Nem akarok a két fenti fogalom labirintusába betévedni, mert ki tudja, kiérnék-e ép bőrrel, egyébként is a java csak most következik: a néhai nebulók jó része külföldön keresi kenyerét, és úgy érezték, tudatják országgal-világgal, mekkora sorokat kell kiállniuk, amíg az urnáig jutnak. Az itthoniak bekapcsolódtak és szurkoltak volt iskola- és osztálytársaiknak, öntötték beléjük a lelket.
Bevallom, számomra a legmeghatóbb az volt, hogy a néhány éve még a szalonnasütést vagy az esedékes bulit a voksolásért fel nem adó ifjak közt most egy sem akadt, aki azt írta volna barátjának-barátnőjének, hogy fölösleges esőben, szélben órákig toporogniuk, hagyják a csudába az egészet. Nem, egyetlenegy ilyen vélemény sem volt.
S még az sem mellékes, hogy a frászbukolók közt egyenlő arányban „hangoskodtak”, nagybetűkkel jelezve véleményüket a testileg és szóban karatézó fiatalemberek az olyan leányzókkal, akiket sulisként alig-alig érdekelt más egyéb az aktuális frizura- és sminktrendnél. Nagyon meghatott ez a nekibuzdulás, s az országban és külföldön tüntetők tömegeit látva örültem érettségüknek: nem az én egykori okoskodásom ébresztette fel őket, hanem a saját bőrükön tapasztalt ordas világ.
Ismerőseimnek személyes üzenetben „veregettem meg”a vállát, a sok ezer ismeretlen fiatalnak pedig csak gondolatban üzentem: brávó, novemberi ifjak, méltók vagytok arra, hogy immár saját kezetekbe vegyétek sorsotok!
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
szóljon hozzá!