Sokféleképpen körülírható, hogy a rendszerváltást követően miként alakult Magyarországnak a szomszédos államokhoz fűződő viszonya, a legtalálóbb jelző azonban talán az, hogy hullámzóan.
2016. november 28., 20:162016. november 28., 20:16
Előfordultak időszakok, amikor például a magyar–román vagy a magyar–szlovák relációban valóságos hidegháborús hangulat uralkodott, és ez az állapot bizony alaposan kihatott az utódállamokban élő magyar közösségek életére is. Ami nem véletlen, hiszen Magyarország esetében – a jobboldali kormányok idején legalábbis – a nemzetpolitika alapvetően meghatározza a szomszédságpolitikát, amelyre ekképpen jelentősen rányomja a bélyegét a határon túli magyarok helyzete. Vagyis mindezt tulajdonképpen állandó kölcsönhatásként kell felfogni, hiszen ha Budapest jó viszonyt ápol valamelyik szomszédjával, akkor az kedvező helyzetet feltételez az adott államban élő magyarok tekintetében, viszont ha valamelyik utódállamban elnyomják a magyarokat, akkor értelemszerűen nem beszélhetünk fellendülésről a szomszédságpolitika terén.
Ebben az összefüggésben is érdekes, mi a helyzet jelenleg a régióban. Magyar–szerb viszonylatban a felek egyetértenek abban, hogy „történelmi csúcson, maximumon” vannak a kétoldalú kapcsolatok, a két ország kormánya épp a minap tartotta harmadik együttes ülését, a részleges autonómiával rendelkező vajdasági magyarok pedig azt vallják, hogy ők is profitálhatnak ebből a kegyelmi állapotból.
Az állampolgárság ügyében dúló viták ellenére Budapest és Pozsony ma már számos kérdésben egyetértésre jutott, és bár a kettős állampolgárság intézménye, a magyar nyelvű oktatás támogatása kapcsán továbbra sincs egyetértés, politikailag jelentősen javult a szlovák–magyar viszony. Ugyanez elmondható horvát, osztrák és ukrán viszonylatban is – bár a kelet-ukrajnai helyzet visszavetette a kétoldalú kapcsolatokat, a napokban magyar–ukrán gazdasági fórumon vázolták az előrelépés lehetőségeit.
Nos ehhez képest a román–magyar viszony egyszerűen siralmas: a Ponta-kormánnyal folytatott nyilatkozatháború után teljesen elültek az intézményes kapcsolatok, közös elképzelésnek, projektnek se híre, se hamva, mintha a két országot nem egy folyamatosan légiesülő határ, hanem legalább több ezer kilométer választaná el egymástól.
Csak remélni lehet, hogy ez az állapot a decemberi parlamenti választásokat követően megváltozik, és a majdani bukaresti kormánnyal újra lehet indítani a párbeszédet a közös ügyekről: a kisebbségi kérdésről, a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről. Fennáll viszont a veszély, hogy a román baloldal esetleges hatalomra kerülése esetén a jelenlegi semmilyen viszony tartóssá válik, márpedig ez nem szolgálná sem a szomszédságpolitika, sem az erdélyi magyarság javát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.
Miközben a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje súlyos visszaélésekre világít rá a román igazságszolgáltatási rendszerben, azért megjegyezhetjük: a tényfeltáró riporttal jókora szívességet tett a kormánynak.
A híradót hallgatom. Beszámolnak arról, hogy egy német város karácsonyi vásárában késeltek, egy másikban, valahol Bajorországban pedig minél több személy halálra gázolását tervezte öt migráns.
Az Egyesült Államok magára hagyja Európát, sőt már ellenségének tekinti – ilyen apokaliptikus kommentárok hangzottak el annak kapcsán, hogy a Trump-adminisztráció közzétette Washington új nemzetbiztonsági stratégiáját.
December 10-e az emberi jogok világnapja, mivel 1948-ban ezen a napon fogadta el az ENSZ közgyűlése Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát.
Furcsa kétarcúságról tett tanúbizonyságot Nicușor Dan: először a normalitás ritka megnyilvánulásaként beismerte, hogy Románia még mindig korrupt – hogy aztán ugyanaznap a hagymázas nemzeti mitológia jegyében egy potenciális háborús bűnöst tüntessen ki.
Drámai ellentmondást kell feldolgozniuk az ukránoknak: miközben úgy tűnik, minden eddiginél közelebb kerülhet a fegyverszünet, azzal is meg kell barátkozniuk, hogy annak áraként biztosan le kell mondaniuk a korábbi területeik egy részéről.
Ha tényleg megvalósul Ilie Bolojan felvetése, nem lesz túlzás kijelenteni, hogy a költségvetési hiányt lefaragni próbáló román állam amolyan fordított Robin Hoodként viselkedik: elvenné az egyszerű polgárok pénzét, hogy aztán jól megtartsa saját magának.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!