Négy év az élet

Négy év az élet

JEGYZET – A jelek szerint képtelenség ettől az átkozmetikázott szokástól megszabadulni: a hajdani ötéves tervekben való számítgatást és gondolkodást 1990, helyesebben 1992 után átvette a négyéves életciklus.

Molnár Judit

2016. augusztus 23., 19:262016. augusztus 23., 19:26

Merthogy annyit tart egy helyi és parlamenti mandátum, melynek idején el lehet követni bármit, a mentelmi jog azonnal a felkentek segítségére siet. Vannak ugyan papíron olyan vétkek, melyek az egyszerű halandókkal közös sorba terelnék őket, az utóbbi években pedig a látványos korrupcióellenes ügyködés a ló másik oldalára való átbukást jelzi, de ez a négyéves leragadás mégsem akar semmi áron sem megszűnni.

Legutóbb például az igazságügyi miniszter asszony tett egy olyan bravúros gesztust, ami a fentieket igazolja: habár neki a legjobb indulattal is legföljebb három és fél hónapja lenne a mandátuma végéig, úgy látszik, biztosra veszi a csodát, hogy újabb négy évig birtokolhatja majd a tárcát, és ennek tudatában dolgozta ki a 2020-ig szóló korrupcióellenes törvényjavaslatát. Dicséretes ügyködés, hiszen végeredményben ezért is kapja a fizetését, csak a négyéves határidőt nem értem. Feltehetőleg az én gondolkodásmódomban van a hiba, valami(ke)t nem úgy értek, ahogy kellene vagy illene, de akkor ez azt jelenti, hogy 2020 után szabad a gazda?! Lehet majd korrumpálni keresztben-kasban, elfogadni bármire bárkitől kenőpénzeket, amíg valakinek eszébe nem jut egy újabb szabályozást kiötleni?

Némi túlzással úgy képzelem, mintha a „Ne ölj!\" parancsolathoz egy olyan záradékot csatoltak volna, hogy „legalábbis ne az én mandátumomban\". Gondoljunk arra a levitézlett belügyminiszterre, aki a mentőrepülő nyugati-szigethegységbeli szerencsétlensége után legelőször azt a költői kérdést vágta a sajtó szemébe, hogy miért is történt mindez az ő minisztersége idején?! De visszatérve a mostani törvénytervezethez: ha szó nincs újabb négyéves mandátumrepetáról, akkor viszont mit keres ott az a 2020-as dátum? Vagyis bárhonnan nézzük, valahol valami nagyon hibádzik a mentalitásban. Netán átnevelési próbaidőre gondolt volna?

Figyelmeztetné a korruptakat, hogy húzzák meg magukat négy éven át, aztán ha megkapták a tanúsítványt, hogy kigyógyultak krónikus pénzimádatukból a – sajnálatos – visszaesést esetleg észre sem veszi senki? Nem tudom és nem is látom semmi értelmét a rendelkezés négyéves határidejének háttérjátékait kutatni. Az igazi titkos kavarásokat úgyis csak az üst mellett állók láthatják. Mi érjük be hát annyival, hogy errefelé négy év az élet!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?
Fegyverrel a külhoni románok védelmében?
2024. április 12., péntek

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

2024. április 10., szerda

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

A TikTok-AUR-generáció
A TikTok-AUR-generáció
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

2024. március 29., péntek

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

A fogatlan emberek országa
A fogatlan emberek országa
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

2024. március 22., péntek

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Putyin marad
Putyin marad
2024. március 22., péntek

Putyin marad

2024. március 19., kedd

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben
2024. március 17., vasárnap

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban
2024. március 15., péntek

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.

Magyar–román együttműködés Iohannisért?
2024. március 12., kedd

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók

Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók