Lezajlott az első olyan jellegű autonómia-megmozdulás, amely kitört a „kimegyünk a térre tüntetni, megmondjuk a magunkét, majd hazamegyünk” unalmas paradigmájából.
2013. október 27., 16:342013. október 27., 16:34
A székely menetelés végre átlépte a városok és falvak határait, jelezve: a magyar közösség tagjainak jelentős része egyetért a közös céllal, az önrendelkezéssel, és ezt hajlandó nyilvánosan, a mindennapok kényelméből kilépve, a gőzölgő, vasárnap déli húslevest is „beáldozva” felvállalni. Az elszántság pedig egy olyan, kisstílű szabotázsnak tűnő esemény nyomán sem párolog el, mint egy különvonat „váratlan meghibásodása,” vagy egyes román politikusok és médiumok magyarellenes uszítása, sőt csak erősebbé válik tőle.
A megmozdulás ebből a szempontból tehát sikeresnek nevezhető, már csak azért is, mert sikerült a magyar politikai alakulatok részéről a legszélesebb körű támogatást megszerezni hozzá: az RMDSZ és az EMNP is felkarolta. Utóbbi részéről nem csoda, hiszen a párt legfőbb célja az autonómia, az RMDSZ támogatása pedig minden bizonnyal annak tudható be, hogy nem egy közvetlen politikai rivális, hanem egy civilnek tekinthető szervezet, a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezte a menetelést.
Fölmerül ugyanakkor a kérdés, mennyire sikerült a külvilág figyelmét fölkelteni az erdélyi magyar autonómiatörekvések iránt. Az ugyanis, ha kizárólag csak önmagunk előtt mutatkozunk meg, igencsak belterjes. Egy ilyen, több tízezres tömeget megmozgató közúti akció kiváló alkalom arra, hogy a román közvélemény figyelmét is felhívja a magyar közösség a követeléseire, ezen túlmenően azonban a külföld érdeklődésének fölkeltésére is jó lehetőség. Ehhez azonban mind a bukaresti, mind a külföldi médiumok tudósítóinak érdeklődését föl kell kelteni. Példaként érdemes a katalánokra figyelni, akiknek a függetlenségért megszervezett több száz kilométeres élőláncáról a világsajtó is beszámolt. Az ilyen események jó alkalmat szolgáltatnak arra, hogy az erdélyi magyar közösség képviselői mind a román, mind a nemzetközi közvéleménynek világosan elmagyarázzák, mit szeretnének, és bevigyék az európai köztudatba az ügyet. A megmozdulás akkor értékelhető igazi sikerként, ha ez megvalósul.
A Szociáldemokrata Párt válságkezelési receptje jelenleg a következő: ha ég a ház, víz vagy poroltó helyett a repülőüzemanyag-válságra is fittyet hányva az utolsó kerozinkészleteket kell ráönteni.
A vasárnapi választási eredmények ismeretében fölösleges vitatni, hogy Magyarország demokratikus ország.
Fene tudja, hogy – politikai értelemben – utoljára mikor tátongott ekkora szakadék az anyaországiak és a határon túliak között.
Két nappal az országgyűlési választást követően is folyik a találgatás, vajon mi vezetett a Fidesz-KDNP több mint másfél évtizede tartó hatalmának megdöntéséhez, a Tisza Párt elsöprő győzelméhez.
Talán nem túlzás kijelenteni: a rendszerváltoztatás óta a legintenzívebb és legdurvább választási kampányidőszak ér véget a vasárnapi országgyűlési választásokkal.
Jó egy hónapja zajlik már az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háború, ami Donald Trump amerikai elnök legutóbbi bejelentése alapján még olyan két-három hétig tarthat.
Sokat, egyre többet foglalkozik a média és a közvélemény a családon belüli erőszakkal, no meg a távoltartás lehetőségével és gyakorlatával. Elítélendő, kerülendő, megelőzendő, büntetendő.
Miközben Magyarországon az elmúlt választási ciklusok legkiélezettebb és -feszültebb politikai kampánya zajlik, Erdélyben – és több magyarlakta vidéken a Kárpát-medencében – már megkezdődött a szavazási folyamat.
Amint az várható volt, a szociáldemokraták által a költségvetés szociális vonzatai kapcsán kikényszerített kompromisszum körüli vita csupán tovább mélyítette az ellentéteket a bukaresti kormányt alkotó koalíciós pártok között.
Mi történne, ha Szoboszlai Dominik a magyar foci botladozásait megelégelve egy napon úgy döntene, hogy az angol válogatottat erősíti? Elgondolni is rossz. Márpedig a sport elüzletiesedésének világában a nemzeti identitás, a zászló is lecserélhetővé vált.
szóljon hozzá!