VEZÉRCIKK – A fene se gondolta volna, hogy a meglett férfihasra is ráerőltethető még az a régi mez.
2014. június 11., 23:012014. június 11., 23:01
2014. június 11., 23:042014. június 11., 23:04
A tinédzserkori lelkesedés már jó ideje alábbhagyott, a mindennapi hajtásban új vásárlására sosincs meg a kellő akaraterő, de azért valahogy rendszerint kiszabadul a pakolászó, rendet rakó karmai közül az a feszes, rikítóan színes tízes.
Mától nem kell vitatkozni, miért is foglalja a helyet a szekrényben. Bár a kedves hitves két- vagy négyévente ugyanazzal a szánó-megvető kacajjal nyugtázza az első próbát, lassan úgyis hozzászokik.
Valahogy így törődik bele a világ is, hogy egy hónapig a labdakergetésé a főszerep. A politikus vagy a fociról beszél, vagy hallgat, mert másról hiába zagyvál össze-vissza, és a számlák is mintha kevésbé lennének torokszorítóak.
Mától hidegen hagy, hogy a nagyok futballja is csak a pénzről szól. Nem érdekel a korrupció, az óriási költségek és lemaradások, a társadalmi problémák: Brazíliába költözött az igazi foci velünk együtt, és kész. Olyan a házigazda, amilyen, most már mindegy, nincs visszaút – csak tévé legyen.
Mostantól a legjobb barátok külön táborra szakadnak, s haragosokat hoz össze a közös gólöröm – a legnagyobb ellenség a pincér, aki képtelen időben érkezni. Sokan leszünk, még azok is csatlakoznak majd, akik az elején értetlenkedtek, nevettek, mert hát azért ők is kíváncsiak, mi történik: vajon lenyomják-e a céges tippversenyben a főnököt, miután kicsikarták a házi pocakosokból a tutikat.
Mától a Selecao, La Albicelestes, La Furia Roja, Oranje, Nationalelf, Three Lions, Gli Azzuri, Les Bleus – és még sorolhatnánk – játéka határoz meg minket. Már hozzászoktunk, hogy két-négy évente átváltozunk brazillá, hollanddá, németté vagy olasszá, ez adatott nekünk, idegen ország mezében nőttünk fel, csak mert imádtuk a focit.
Most pedig végre ismét elkezdődik. Mától az a rosszul titkoltan megkönnyebbült pillantás is megbocsátva, amellyel a kedves hitves nyugtázta legutóbb, hogy a mi Nemzeti Tizenegyünk megint otthonmarad, és így nem kell kölcsön vagyonból elhajókázni Sao Paulóba. Hiszen a futball így is magával ragad, s csak a sört kell állni.
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.
Futballszurkolóként nem tartom ördögtől való pazarlásnak, ha önkormányzatok százezreket, akár milliókat költenek nagy múltú helyi focicsapatokra. Azonban ez így nem mehet tovább.
Ötszáz évvel a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája után országszerte megemlékezésekkel és katonai tiszteletadással hajtottak fejet a mohácsi csata áldozatai előtt.
Amikor történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a mohácsi vész fél évezredes évfordulójára emlékezünk, hiszen emlékezni mindenkoron szent kötelesség, szükséges áttekinteni az előzményeket.
Továbbra is tapasztalható, hogy a választások óta szakadék húzódik az erdélyi és a magyarországi társadalom jelentős része között, ám az árok betemetése nem reménytelen – abban ugyanakkor jelentős szerep hárul az új magyar kormányra.
Bár a Tisza-kormány nemzetpolitikáért felelős illetékese több fórumon is leszögezte erdélyi látogatása során, hogy az új budapesti hatalom nem kíván hozzányúlni a külhoni magyarok szavazati jogához, jelentős nyomás nehezedik rá az anyaországban.
Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.
szóljon hozzá!