Macskakövek

Macskakövek

VEZÉRCIKK – Egy város főtere annyiféle, ahányféle polgár él az illető városban – legalábbis, ha megfelelőképpen használják. Kolozsvár Főtere egyre színesebb az utóbbi években – hiszen sokféle rendezvénynek ad otthont –, így jól tükrözi a polgárság sokféleségét, és ezt jó látni.

Varga László

2014. augusztus 20., 19:132014. augusztus 20., 19:13

A kolozsvári lakosság birtokba vette a Főteret, hol rockfesztivál, hol nemzetközi filmfesztivál, hol gigászi opera-előadás vagy éppenséggel a Kolozsvári Magyar Napok programjainak közönsége tolong a macskaköveken, azon a köztéren, amelyet néhány éve éppen azért alakítottak át jelenlegi formájára, hogy alkalmas legyen az ehhez hasonló rendezvények befogadására, hogy valóban a közt szolgálja.

A befektetés máris megtérült, mondhatnánk, és a felsorolt pozitívumok után már tényleg elhanyagolható a nevezetes Billy Idol-ügy, amikor is egy magáncég által szervezett koncert időtartamára „privatizálták” a Főteret, hogy csak azok léphessenek oda be, akik jegyet váltottak az illető koncertre. Akármilyen elhanyagolható is azonban, a hasonló esetek ellen mindenképpen fel kell lépni, ha más ezt nem teszi meg, akkor a polgároknak. Mint ahogy ezt sok polgár meg is tette, hevesen tiltakozva a nevezett koncert és a Főtér bekerítése ellen.

Civil kurázsi – Kolozsvár lakossága e téren is egyre jobban vizsgázik. Az, hogy a civil ellenállás képviselői a város új hirdetőkockáin elhelyezett hirdetések között a Kolozsvári Magyar Napok reklámját (is!) „Köztér = Magánjövedelem” (Spaţiu public = Venit privat) stencilekkel fújták le, vélhetően ennek az ügynek a folyománya: nem a magyar napok ellen irányul, hanem a közterületre helytelenül kihelyezett reklámok ellen tiltakoznak a civil ellenállás képviselői.

Egy kis önsajnálatért nekünk sem kell a szomszédba menni, de mindenben magyarellenességet feltételezni azért mégsem kell. Szükség van a civil ellenállásra, mint ahogy a számtalan köztéri (ingyenes) rendezvényre is, hogy a közterület valóban a közt szolgálja. Jelenleg egy hétig például a kolozsvári magyarokat.

És egy hétig minden este zsúfolt lesz a Főtér, akár veterán rockerek, akár a teljesen más műfajt képviselő Tamás Gábor, akár a magyar popzene élvonalába tartozó bandák lépnek fel. Amíg a macskakövek bírják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?
Fegyverrel a külhoni románok védelmében?
2024. április 12., péntek

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

2024. április 10., szerda

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

A TikTok-AUR-generáció
A TikTok-AUR-generáció
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

2024. március 29., péntek

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

A fogatlan emberek országa
A fogatlan emberek országa
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

2024. március 22., péntek

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Putyin marad
Putyin marad
2024. március 22., péntek

Putyin marad

2024. március 19., kedd

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben
2024. március 17., vasárnap

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban
2024. március 15., péntek

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.

Magyar–román együttműködés Iohannisért?
2024. március 12., kedd

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók

Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók