Méltó módon emlékeztek a hétvégén a Bihar megyei mezőbikácsiak a kommunista hatalom ellen 66 évvel ezelőtt fellázadt elődeikre, akik közül négyen – magyarok és románok vegyesen, köztük a falu katolikus plébánosa – életükkel fizettek kiállásukért.
2015. augusztus 04., 12:192015. augusztus 04., 12:19
Dicséretes, hogy a bukaresti parlament nemrég mártírtelepüléssé nyilvánította a mindössze 570 lelkes Mezőbikácsot, amely egyébként nemcsak az 1949-es atrocitás, hanem az öt évvel korábban a román hadsereg által elkövetett vérengzés okán is rászolgált a titulusra. És azt se hagyjuk szó nélkül, hogy az apró partiumi faluban felállított tábla magyarul is hirdeti a frissen kapott elismerést, holott a közösség számaránya jóval alatta marad a közigazgatási törvényben szereplő húsz százaléknak. Rögtön keserűvé válik azonban a szánk íze a magyar szöveg láttán, amelybe egyszerre két szarvashiba is becsúszott: „mártír telepűlés”. Mindenképpen hasznos lett volna, ha a megrendelők még a felfestése előtt átfésültetik a feliratot egy, a magyar nyelv helyesírási szabályait ismerő pedagógussal, nyelvésszel, és akkor nem járnak úgy, mint a bihari RMDSZ öt évvel ezelőtt a nagyváradi utcanevek gyalázatos átköltésével. Köztudott, hogy nagyon sokan képtelenek vagy hanyagok megtanulni helyesen írni anyanyelvükön, ami sokak szerint a műveletlenség jele. A szégyen viszont hatványozódik, ha nyelvi fogyatékosságunkkal egész közösségünket megbélyegezzük. Évekig tartott, amíg politikai lobbik és alkuk árán sikerült kiharcolni, hogy erdélyi településeink nevét magyarul is feltüntethessük, de az anyanyelvhasználatért folytatott küzdelem korántsem tekinthető befejezettnek. Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen még ma is közelharcot kell vívni a többségi pártokkal, hatóságokkal, önkormányzatokkal a magyar helység- és utcanévtáblákért, az anyanyelven történő hivatalos ügyintézésért. A románok túlnyomó többségének persze nem tűnik fel egy magyartalan felirat, az erdélyi magyar közösség igényességéről, önbecsüléséről azonban rendkívül rossz bizonyítványt nyújtanak a különböző intézmények homlokzatán, helységnévtáblákon, sőt hivatalos szövegekben éktelenkedő, bántó tévedések. Amiket aztán végképp nem kenhetünk másokra.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
szóljon hozzá!