VEZÉRCIKK – Egymilliárd 587 millió euró – a kötelező migránskvóta elutasítása esetén ennyiben „fájna” Romániának, ha hatályba lép az Európai Bizottság szerdán elfogadott, „szolidaritási hozzájárulásnak” elkeresztelt büntetési mechanizmusa.
2016. május 04., 19:572016. május 04., 19:57
Ezt az összeget – román állampolgáronként mintegy 80 eurót – nem kifizetnie kellene az országnak, hanem ennyivel kapna kevesebb uniós támogatást, amennyiben továbbra is tartja magát az EU igazságügyi és belügyminisztereinek tavaly szeptemberi ülésén is kifejtett álláspontjához, miszerint nem kér a számára megszabott 6351 bevándorlóból.
No de ne essünk az eurobürokraták hibájába, hiszen a kérdés nem szűkíthető le pusztán a számok és képletek szintjére. A bírság meglebegtetésével Brüsszel csak a tehetetlenségét ismeri el, és úgy viselkedik, mint a tekintélyét vesztett szülő, aki végső megoldásként megvonja engedelmeskedni nem hajlandó gyereke zsebpénzét. Újfent bebizonyosodott, hogy az EU-t nem az európai eszme és szellemiség vezérli, egyszerűen nem képes továbbgondolni a jogelődje, az Európai Gazdasági Közösség által megfogalmazott gazdasági érdekeket.
A migránskérdés esetében alkalmazott uniós politika eddig jobbára kimerült a kufárkodásban: az EU hatmilliárd euróért, valamint a török állampolgárok vízummentességéért cserében megvásárolta a szíriai menekülteket az országhatárain belül tartó Ankarát. Vagyis menekültügyben Brüsszel csak a pénzt és a szankciót volt képes felmutatni megoldásként.
Ez a szemlélet azonban nem vezethet eredményre, sőt a kilátásba helyezett bírsággal szembeni magyar, szlovák és lengyel berzenkedést figyelembe véve borítékolható, hogy a javaslat tovább mélyíti a nyugat-európai, illetve a közép-kelet-európai tagállamok közötti ellentéteket. Miközben valamennyi tagállam a saját nemzeti érdekei alapján cselekszik, és e téren például a német vagy a spanyol érdek eltér a lengyelekétől, magyarokétól, románokétól, valamilyen módon mégis csak meg kellene találni azt a közös pontot, amely mindenki számára elfogadható. Attól tartunk azonban, hogy pénzügyi szankció nem szolidaritást fog teremteni az Unióban, hanem felerősíti a máris jelentős széthúzást.
Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.
Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.
Futballszurkolóként nem tartom ördögtől való pazarlásnak, ha önkormányzatok százezreket, akár milliókat költenek nagy múltú helyi focicsapatokra. Azonban ez így nem mehet tovább.
Ötszáz évvel a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája után országszerte megemlékezésekkel és katonai tiszteletadással hajtottak fejet a mohácsi csata áldozatai előtt.
Amikor történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a mohácsi vész fél évezredes évfordulójára emlékezünk, hiszen emlékezni mindenkoron szent kötelesség, szükséges áttekinteni az előzményeket.
Továbbra is tapasztalható, hogy a választások óta szakadék húzódik az erdélyi és a magyarországi társadalom jelentős része között, ám az árok betemetése nem reménytelen – abban ugyanakkor jelentős szerep hárul az új magyar kormányra.
szóljon hozzá!