Kémtelenség

Kémtelenség

VEZÉRCIKK – Azt követően, hogy Traian Băsescu államfő azzal vádolta meg Victor Ponta kormányfőt, a PSD államfőjelöltjét, hogy ügyészként az alkotmányt megsértve tevékenykedett a külföldi hírszerzés ügynökeként, valószínűleg már csak akkor süllyedhetne mélyebbre a romániai államfő-választási kampány színvonala, ha Ponta válaszul azzal vádolná meg Băsescut és jobbközép ellenfeleit, hogy a Szíriuszról érkezett gyíkemberek, akiknek célja a Föld leigázása.

Balogh Levente

2014. október 16., 20:022014. október 16., 20:02

Az elnök – ugyanúgy törvényt sértve, mint állítólag az általa vádolt Ponta, hiszen nagyvonalúan figyelmen kívül hagyja az államfő pártatlanságát előíró alkotmányos előírást – teljes mellszélességgel beszállt a választási küzdelembe, és elszabadult hajóágyúként viselkedve dönt-borít, és tüzel minden jelöltre, pártállástól függetlenül, annak érdekében, hogy javítsa saját kiválasztottja, a feltétlen hívei által gründolt Népi Mozgalom Párt (PMP) jelöltje, Elena Udrea esélyeit.

Igaz, ezt bizonyos fokig eredményesen teszi, hiszen Udrea a legfrissebb felmérés szerint a harmadik legnépszerűbb jelölt Ponta és Klaus Johannis után – igaz, csupán azzal a valamivel több, mint hat százalékkal, amelyet a PMP az európai parlamenti választáson is elért.

Băsescu immár – annak tudatában, hogy gyakorlatilag érinthetetlen, hiszen mandátuma két hónap múlva véget ér – skrupulusok nélkül kampányol Udreának, egyszerre nevezve hazugnak és korruptnak Pontát és Johannist, és vádolva törvénytelenséggel a külföldi hírszerzést és a kormányfőt az állítólagos kémügy kapcsán.

Pedig kevéssé valószínű, hogy a nehezen bizonyítható kémvád, amelynek minden érintettjét titoktartási kötelezettség sújtja, komoly károkat okozhatna Pontának. Az egyszerű PSD-szavazó legfeljebb csak annyit fog fel, hogy Ponta hírszerzőként az ország érdekeit szolgálta, azt nem, hogy mindezt törvénytelenül tette. Igaz, addig is megkíméli Udreát – és az ügy többi érintettjét is – attól, hogy konkrét, realista, a valós helyzettel szembenéző politikai és gazdasági programmal álljon elő.

Úgyhogy azt, hogy mikor lehet itt ilyen minőségű politikai osztály mellett élhető ország, valószínűleg még a legdörzsöltebb szuperkémek sem lennének képesek kideríteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

A TikTok-AUR-generáció
A TikTok-AUR-generáció
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

2024. március 29., péntek

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

A fogatlan emberek országa
A fogatlan emberek országa
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

2024. március 22., péntek

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Putyin marad
Putyin marad
2024. március 22., péntek

Putyin marad

2024. március 19., kedd

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben
2024. március 17., vasárnap

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban
2024. március 15., péntek

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.

Magyar–román együttműködés Iohannisért?
2024. március 12., kedd

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók

Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók
2024. március 08., péntek

Kampányháború

Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.

Kampányháború
Kampányháború
2024. március 08., péntek

Kampányháború

2024. március 06., szerda

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?

Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?