Huszonöt évvel ezelőtt Temesváron az emberek élőláncot alkotva védték a nacionálkommunista rezsim ellen felszólaló Tőkés Lászlót a rendszer pribékjeitől.
2014. december 15., 19:542014. december 15., 19:54
Néhány nap múlva megdőlt a diktátor hatalma, és egy ideig úgy tűnt, véget érhet az államilag szított etnikai gyűlölködés időszaka.
Akkor valószínűleg kevesen gondolták, hogy negyed század múlva még mindig ott tartunk majd, hogy a legnagyobb kormánypárt politikusai a Szekuritáté igyekezetét megszégyenítő elánnal üldözik továbbra is Tőkést azzal a szándékkal, hogy elérjék a forradalom kirobbanásában játszott szerepéért kapott állami kitüntetése visszavonását, és ezzel elvitassák a rendszerváltás megvalósításában meglevő érdemeit.
Vagy hogy már a temesvári városvezetők is beállnak ebbe a sorba, és meg sem hívják a jubileumi rendezvényekre. Arról nem is beszélve, hogy a bukaresti kormány helytartói azt tartják legfontosabb feladatuknak, hogy a magyar himnusz éneklése miatt rójanak ki bírságot.
Minderre csupán részben szolgál magyarázattal, hogy jelenleg is a magát immár szociáldemokratának nevező kommunista utódpárt van hatalmon. Persze ez csak megkönnyíti a számára a Ceauşescu-érában alkalmazott gyakorlat felelevenítését, azt, hogy az ország problémáiról a soviniszta indulatok szításával terelje el a figyelmet. Ez azonban nem csupán a szociáldemokraták privilégiuma: tapasztalhattuk már, hogy a román pártok többsége hajlamos ugyanerre. A helyzet tehát huszonöt év elteltével nem túl derűs.
Némi optimizmusra talán csak az ad okot, hogy a polgárok bebizonyították: az eddigihez képest más stílusú politizálást igényelnek, amikor az államfőválasztáson elsöprő többségben voksoltak az outsidernek számító, ráadásul kisebbségi jelöltre. A kérdés most az, mennyire lesz képes az új államfő megfelelni az elvárásoknak, és hogy milyen mértékben sikerül az 1989-ben hatalmukat átmentő erőknek, illetve tanítványaiknak a mostani „fülkeforradalmat” is eltéríteniük.
Ha sikerrel járnának, az tragikus lenne, hiszen az könnyen újabb – legalább huszonöt éves – kínlódásra, meghosszabbított „átmenetre,” mesterségesen szított konfliktusokra ítélné az országot és annak polgárait – nemzetiségtől függetlenül.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!