VEZÉRCIKK – Csaknem négy évtizeddel ezelőtt még 16 csapatos labdarúgó-világbajnokságot rendeztek Argentínában – 2026-ban éppen ennyi válogatottal bővül a jelenlegi 32-ről 48 fősre a világ egyik legnépszerűbb eseményének főszereplői köre.
2017. január 12., 07:482017. január 12., 07:48
A minap meghozott döntés természetesen megosztja a futballtársadalmat: a „kicsik” szökdösve tapsolnak, míg a jelenlegi elithez tartozó futballnemzetek, illetve a sztárokat „futtató” európai élklubok képviselői sportpolitikai populizmust emlegetnek keserű szájízzel.
Tény, hogy Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség tavaly megválasztott vezetője vb-létszámbővítést ígérve nyerte el a FIFA elnöki tisztségét. A sok szavazatot hozó elképzelés még 40 csapatos tornáról szólt, azaz az olasz–svájci jogász még egy jókora lapáttal rátett az ígéret beváltásakor. Infantinóék a 48-as létszám kihirdetése után is a foci további népszerűsítésével, hódításával, illetve a gyarapodó gazdasági haszonnal magyarázták a döntés szükségességét, ezek pedig olyan érvek, amelyekkel nehéz vitatkozni. Hiszen a labdarúgás világa óriásit változott az 1978-as, 16 csapatos vb óta, de már-már az is a ködös múltba vész, amikor 1998-ban Franciaországban először mérkőzött meg 32 válogatott a négyévente megrendezett csúcseseményen.
A bővítés ellenzőinek legfőbb érve a színvonal romlása maradt, mivel a lebonyolítást (16 háromcsapatos csoport, amelyekből a legjobb két helyezett a 32 fős kieséses szakaszba jut) úgy oldják meg, hogy a győztes csakúgy hét meccset vív, mint eddig, és a tervek szerint a vb időtartama sem nő számottevően. Leginkább az európai klubcsapatok képviselői berzenkednek – azok, akik mindent megtesznek, hogy a hihetetlen pénzösszegek által rángatott bábfociviláguk alárendeltjévé tegyék a nemzeti válogatottakat. Mert nekik az az érdekük, hogy a kiváló játékosokkal teletűzdelt klubcsapatuk minél többet haknizzon egy milliókat hozó nyári ázsiai turnén, és nem az, hogy nagyágyúik minél többször képviseljék nemzetüket a legmagasabb szinten is.
A 2016-os franciaországi Európa-bajnokság – amelyen a korábbinál nyolccal több, 24 csapat vett részt – bebizonyította, hogy a lelkes „kiscsapatok” igenis fel tudják venni a versenyt a klubcsillogásba belefáradt sztárok alkotta nagyokkal. Egy vb ugyanakkor más szintet jelent, hiszen a futballpolitika ez esetben régóta „elnézőbb” a labdarúgás tekintetében elmaradottabb kontinensek képviselőivel szemben. Így hát miért kellene temetni a futballt azért, mert 2026-ra már mondjuk Jordánia, Üzbegisztán, Burkina Faso vagy Etiópia (mind közel álltak ahhoz, hogy már a 2014-es vb-re kijussanak) is kiharcolhatja a szereplés jogát?! No meg Magyarország és Románia.
Persze a FIFA is bevételnövelés reményében viszi 2022-ben Katarba a vb-t, négy évvel később pedig több száz milliós pluszhasznot hozhat számára a több milliárd dollárt mozgató vb-piac bővítése. Ám a világbajnokság esetében a „járulékos”, a hétköznapi emberek szintjén megnyilvánuló nyereség is óriási – ezt mi is megtapasztalhattuk tavaly, amikor a magyar válogatott (a létszámbővítésnek köszönhetően is) hosszú idő után Európa-bajnokságon szerepelhetett, mégpedig kiválóan. Csodálatos érzés volt mindezt végigszurkolni – hát akkor miért ne adasson meg ez az üzbég vagy az etióp drukkernek is?! Hiszen a négyévente megtartott fociünnep minél színesebb, annál egyetemesebb, annál inkább megfelel a sportok felett álló olimpiai mozgalom igaz eszméinek.
A kétkedők pedig fejükbe véshetik: a szabályok nem változtak, játszani, focizni kell, a legjobb pedig világbajnok lesz. Épp csak annyi a változás, hogy 32 csapat helyett 48 tér haza győztesként.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
szóljon hozzá!