Gazdasági vaskupola

Gazdasági vaskupola

VEZÉRCIKK – Háromszéki önkormányzati vezetők vetették fel az idei tusnádfürdői szabadegyetemen, hogy az anyaországnak virtuális magyar rakétapajzzsal kellene óvnia a Székelyföldet, pontosabban őket, mivel egyre nagyobb nyomás nehezedik rájuk a román hatóságok részéről.

Rostás Szabolcs

2014. július 28., 19:422014. július 28., 19:42

Csak találgatni lehet, mely hatóságokra céloztak a kérdésükkel Orbán Viktorhoz forduló elöljárók. Talán a titkosszolgálatnak a térségben kifejtett fokozott jelenlétére, amelynek kapcsán a román hírszerzés főnöke éppen hétfőn ismerte el, hogy az autonómia megvalósításának megakadályozását célozza. Vagy éppenséggel a korrupcióellenes ügyészségre, amely egyre több erdélyi magyar politikust vett célkeresztjébe.

A miniszterelnök szerint inkább olyan vaskupoláról lehetne beszélni, amelyre ha valaki ránéz, azt látja, nem érdemes lyuggatni, és vastagsága az anyaország gazdasági helyzetének javulásával nőhet. Nem véletlen, hogy a kormányfő a gazdaságot említette. Miközben az anyaországi nemzeti erők 1989 óta egyre hangsúlyosabb nemzetpolitikát képviselnek, az elmúlt huszonöt év nagy hiányossága, hogy Budapest nem tekintett egységes gazdasági térként a Kárpát-medencére.

Bár a státustörvény, a könnyített honosítás vagy a külhoni magyarok iránti felelősségvállalást rögzítő alkotmány révén az Orbán-kormányok jelentősen kitágították a nemzetpolitika kereteit, továbbra is várat magára az elcsatolt nemzetrészek gazdasági „visszafoglalása”. A magyar cégek többsége sajnos nem látta be, mekkora lehetőségekkel – és persze nyereséggel – kecsegtet olyan régiókban befektetni, ahol elenyészőek a nyelvi korlátok. Miközben a Székelyföld jelentős idegenforgalmi potenciállal bír, például Kovászna megyében Magyarország mindössze a 8. helyet foglalja el a gazdasági jelenlét tekintetében.

Örvendetes, hogy az elmúlt évben öszszesen 21 milliárd forintot fordított az anyaország határon túli célokra, Magyarország gazdasági megizmosodásához viszont alapvetően az járulna hozzá, ha a nemzetpolitikán belül erőteljesebbé válna a gazdaságpolitika. Ennek jelei már mutatkoznak a nemzetpolitikai államtitkárság és a külgazdaságot előtérbe helyező külügyminisztérium keretében, így reménykedhetünk egyfajta gazdasági vaskupola kiépülésében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

A TikTok-AUR-generáció
A TikTok-AUR-generáció
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

2024. március 29., péntek

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

A fogatlan emberek országa
A fogatlan emberek országa
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

2024. március 22., péntek

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Putyin marad
Putyin marad
2024. március 22., péntek

Putyin marad

2024. március 19., kedd

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben
2024. március 17., vasárnap

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban
2024. március 15., péntek

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.

Magyar–román együttműködés Iohannisért?
2024. március 12., kedd

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók

Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók
2024. március 08., péntek

Kampányháború

Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.

Kampányháború
Kampányháború
2024. március 08., péntek

Kampányháború

2024. március 06., szerda

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?

Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?