Előre megfontolt, aljas indokból elkövetett törvénymódosítás

Előre megfontolt, aljas indokból elkövetett törvénymódosítás

VEZÉRCIKK – És tanúi lehettünk azon – minden bizonnyal ritka – alkalmak egyikének, amikor Liviu Dragnea, a PSD elnöke és a kormány valódi feje igazat mondott.

Balogh Levente

2017. február 02., 23:582017. február 02., 23:58

Amikor újabb korrupciós perének első, halasztott tárgyalása után kilépett a bíróság kapuján, azt mondta az újságíróknak: rajta a közkegyelem nem segíthet. És valóban: nem a részleges közkegyelmet rögzítő törvénytervezet, hanem a büntető törvénykönyv módosításáról szóló sürgősségi kormányrendelet az, amely elejét veheti, hogy börtönbe kerüljön, hiszen az csupán 200 000 lejes kár fölött minősíti bűncselekménynek a hivatali visszaélést. Mivel pedig ellene ennél kisebb összegű kár nyomán indult hivatali visszaélésre való felbujtás miatt bűnvádi eljárás, az egyre nagyobb valószínűséggel csakis az ő kedvéért kidolgozott módosítás nyomán várhatóan megússza a felelősségre vonást.

Ez természetesen már önmagában is felháborító, magukra legalább egy keveset adó banánköztársaságok kormányai sem követnek el ekkora kaliberű gazemberséget.
A legvérlázítóbb ugyanakkor az egészben a mérhetetlen szintű gyávaság, amellyel az egészet végrehajtották. Jóformán az éjszaka leple alatt – este tíz órakor – fogadta el a kormány a módosításokat, amelyek természetesen nem szerepeltek a kormányülés előzetesen kiadott napirendjén. Bizonyára arra számítottak, hogy a késői időpont miatt nem vonulnak ki az emberek tüntetni, ebben azonban csalódniuk kellett, hiszen csak Bukarestben több mint tízezren vonultak utcára. Szerdán este pedig a rendszerváltás utáni legnagyobb létszámú tüntetéseken követelték a kabinet távozását.

A kormány gyávasága azonban még ekkor sem ismert határokat: Dragnea és alárendeltje, Sorin Grindeanu kormányfő nem mertek a nyilvánosság előtt mutatkozni a rendeletek puccsszerű elfogadása után, minden nyilvános szereplésüket lemondták, és Florin Iordache igazságügy-miniszter is a biztonságos pártirodába menekült, amikor sajtónyilatkozata közben tüntető ellenzéki képviselők vették körül a parlamentben.

A történelem során kevés alkalommal fordult elő, hogy egy kormány hajtson végre puccsot egy másik hatalmi ág, egyben a jóérzésű, törvénytisztelő polgárok ellen. Romániában azonban most ez történt: a kormány előre megfontolt szándékkal, aljas indokból jócskán megnehezítette a korrupcióellenes igazságügyi szervek munkáját, egyúttal fityiszt mutatott a polgároknak, jelezve, hogy a hozzá közel álló, korrupciós gyanúba keveredett vagy már el is ítélt politikusok és üzletemberek a törvény fölött állnak.

És ezen nem változtat semmit az a tény, hogy számos jogszabály ellentmondásos és nem egyértelmű, illetve hogy a hivatali visszaélés Btk.-beli meghatározásának tisztázását az alkotmánybíróság követelte ki. A taláros testület ugyanis azt nem kérte, hogy alsó határt szabjanak meg, gyakorlatilag azt rögzítve, hogy 200 000 lejig szabad lopni. Ezzel a kormány eljátszotta annak a legitimitásnak a jelentős részét, amit a választáson elért, hiszen aljasul, saját érdekeit előtérbe helyezve átverte az ország polgárait.

A kormány a lehetséges, rá nézve negatív következményeket figyelmen kívül hagyva úgy viselkedik, mint ha nem lenne holnap, mint ha mindegy lenne a számára, hogy mi lesz a jövője. Mint ha eleve csupán annyi feladata lett volna, hogy elfogadja a hozzá közel álló bűnözők megmentését szolgáló módosításokat. Ez persze csupán spekuláció, de egyes elemzők felhívták a figyelmet: ha most lemondana a kormány, az ügyvivő kabinetnek már nem lenne joga visszavonni a rendeleteket, így a tüntetők hiába kapnák meg, amit követelnek, azok mindenképpen hatályba lépnének, amennyiben az alkotmánybíróság nem semmisíti meg őket. És mivel már az alkotmánybíróság élén is egy volt(?) PSD-s politikus áll, erre sem érdemes nagy összegben fogadni.

A kormány lépését nem menti, hogy a korrupcióellenes ügyészség eljárásai sok esetben fölvetik a gyanút, hogy politikai megrendelésre zajlanak. Ha nincsenek meg az ilyen esetek megelőzésére, kiszűrésére és szankcionálására szolgáló mechanizmusok, akkor átlátható módon ki kell dolgozni őket, de nem ilyen aljas és alattomos módszerekkel kell megkötni az ügyészek és a bírák kezét.
Az Egyesült Államok és öt másik befolyásos ország aggódó hangvételű közleményét sem érdemes azzal félresöpörni, hogy be akarnak avatkozni az ország belügyeibe, hogy a saját érdekeiket kiszolgáló kormányt juttassanak hatalomra. Természetesen ez is mindig benne van a pakliban, azonban gondoljunk bele: mi sem szívesen lennénk egy klubban – ez esetben a „klub” a NATO és az EU – olyasvalakikkel, akik nyilvánvalóan a bűnözőket akarják az igazságszolgáltatással és a felelősségre vonással szemben megvédeni.

Figyelemre méltó annak az RMDSZ-nek a reakciója az ügyben, amely parlamenti támogatásról szóló megállapodást írt alá a kormánypártokkal. A szövetség közleményben jelezte: nem ért egyet azzal, hogy sürgősségi rendeletben módosították a Btk.-t, bár magával a módosítás tényével igen. Az RMDSZ szerint a jogszabályokat a parlamentben kell módosítani. Ezzel az állásponttal elvileg részben akár még egyet is lehet érteni – csakhogy már rég nem erről szól az ügy.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök „hibának” nevezte a kormány lépését, holott az nem tévedés, nem hiba, hanem szándékos támadás az amúgy nem folttalan igazságszolgáltatás ellen, amellyel nem csupán önmagát járatta le, hanem az országot is. Így minél tovább halogatja az RMDSZ azt, hogy felmondja a PSD–ALDE-val kötött támogatási megállapodást, annál jobban „ráég”, hogy egy követ fúj velük. És ezzel még nem is az a legnagyobb baj, hogy önmagát lejáratja – már amúgy sem tartják makulátlan alakulatként számon. Hanem az, hogy egyetlen parlamenti képviseleteként az erdélyi magyar közösséget is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

A TikTok-AUR-generáció
A TikTok-AUR-generáció
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

2024. március 29., péntek

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

A fogatlan emberek országa
A fogatlan emberek országa
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

2024. március 22., péntek

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Putyin marad
Putyin marad
2024. március 22., péntek

Putyin marad

2024. március 19., kedd

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben
2024. március 17., vasárnap

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban
2024. március 15., péntek

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.

Magyar–román együttműködés Iohannisért?
2024. március 12., kedd

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók

Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók
2024. március 08., péntek

Kampányháború

Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.

Kampányháború
Kampányháború
2024. március 08., péntek

Kampányháború

2024. március 06., szerda

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?

Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?