Olyan időket élünk, amikor halomban hevernek körülöttünk a témák, le sem kell hajolni értük, elég csak kinyúlni az ablakon. Naponta árasztanak el a legkülönfélébb bűncselekményekről, több-kevesebb áldozatról szóló hírekkel, annál több viszont a sok okoskodó kommentár. Egyesek szerint csak magányos, frusztrált kamasz akarta levezetni az indulatait a lövöldözéssel, vagy szerelemféltésből szúrta le valaki a kedvesét, s amíg a lendülete tartott, szurkált ismeretlenek felé is, egyszóval a kommentátorok közül van, aki tompítani szeretné a bűncselekményeket, hogy minél kisebb legyen a pánikhangulat, mások viszont épp ellenkezőleg, azonnal vallási különbségről, terrorista migránsokról beszélnek, a szó szoros értelmében uszítva a közvéleményt.

Nem szép ugyan, de örülök, hogy hozzánk még nem gyűrűzött be a féktelen indulatok ártatlan áldozatokon való gyilkos levezetésének módija, ha pedig különböző bűnözőbandák össze is akasztják a bajszukat, azt elintézik „családon\" belül. Vagyis – egyelőre – vehetjük sorra a kínálkozó témákat. A napokban észrevettem, hogy nincs szükség költséges felmérésekre, csak szét kell nézni a városban, és máris szembeötlik, hogy megint napról napra szaporodnak a koldulók, az ezt-azt kéregetők, ahogy húsz évvel ezelőtt, a nekilóduló infláció idején is nyüzsögtek az utcákon. A szociális barométer tehát, a híres operettslágert idézve, nem imponál.

És ha nagyon rám telepedett volna az uborkaszezon, nem hagytam volna szó nélkül az utóbbi idők amerikai importdivatját, a kisgyerekeknek a csúcsarisztokráciához való sorolását. A frászbukot elárasztó szelfiken ugyanis csak kis hercegnők és hercegek pózolnak, ami mondjuk a család szempontjából még megmagyarázható, de amikor ez a „főrendi\" nemzedék felnő majd, és rádöbben, hogy ugyanolyan hétköznapi emberek, mint a felmenőik is voltak, sok személyiségproblémával kell majd szembesülnie a társadalomnak. Írtam volna továbbá a hiányzó munkahelyeket pótló, egymás tarkójába lihegő fesztiválözönről.

Kezdünk hasonlítani ahhoz, ahogy Hemingway az első világháború sebeit az újonnan megismert néger dzsesszel gyógyítgatni próbáló Párizst írta le: folyamatos vándorünnep. De ez mind elmarad, ahogy az uborkaszezont, illetve a témavadászatot is „sikeresen\" elnapoltuk: makrokozmoszunk – sajnos – már egy éve az erőszak csillagjegyében jár.