Köztudott, hogy Dragnea pártja választási győzelme ellenére sem lehet miniszterelnök, hiszen a 2001/90-es törvény megtiltja, hogy jogerősen elítélt személy a kormány tagja legyen. Márpedig őt tavaly jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték választási csalás miatt. Kulturáltabb helyeken egy ilyen ítélet után az érintett azonnal lemond, Romániában viszont a helyén marad, és majdnem abszolút többséggel választást nyer – ennyit a jogállam tiszteletéről és az öntudatos polgárokról. A miniszterelnökké való kinevezését tiltó törvényt azonban nem tudta megkerülni, arról viszont gondoskodott, hogy a szálakat ő mozgassa. Már Grindeanu kormányalakítással való megbízását követően, majd a kormánynévsor ismertetésekor is egyértelműen jelezte: ő a főnök, és nem engedi, hogy más is beleszóljon az irányításba.

Kevés megalázóbb és szánalmasabb látványt tudnánk most felsorolni, mint Sorin Grindeanu, amint frissen kormányalakításra felkért, kijelölt kormányfőként a háttérbe húzódva üldögél, és jobb híján a tollával babrál, miközben a mellette, az asztal főhelyén ülő Dragnea magabiztosan és ellentmondást nem tűrően beszél az elé helyezett mikrofonerdőbe. De az is beszédes volt, amikor a kormány névsorát is Dragnea jelentette be: egyértelmű volt, hogy Grindeanu csupán statiszta, aki jobb híján, a sajnálatos körülményekre való tekintettel ül az asztalfőn helyette a kormányüléseken.

Mindezek fényében egészen rendes dolog volt tőle, hogy a kormányról szóló parlamenti bizalmi szavazáson hagyta, hogy a kormányprogramot Grindeanu ismertesse, pedig akár ki is küldhette volna cigarettázni a folyosóra, ha már úgyis kiderült, hogy szeret a törvényhozás épületében dohányozni. Persze egy győztes kormánypárt elnöke részéről nem meglepő, ha ő irányít – csakhogy Dragnea esetében talán mégiscsak indokolt lenne némi szerénység és háttérbe húzódás. Ő azonban csak azért is az előtérbe tolakszik, egyáltalán nem akar a szürke eminenciás szerepében tevékenykedni. Ezzel üzen a kormánytöbbséggel szemben álló, és a büntetett előéletű személyek kormányfővé való kinevezését már jó előre megtagadó Klaus Johannis államfőnek, hogy bármit is tesz vagy mond, azért ő az igazi főnök, és ő irányítja Romániát.

Maga a kormánynévsor is ezt tükrözi: az, hogy a párt Johannis által vélhetően nemzetbiztonsági okokból elutasított első miniszterelnök-jelöltjét, Sevil Shhaidehet miniszterelnök-helyettesi minőségben az egyik legfontosabb tárca, a fejlesztési minisztérium élére állították, újabb fricska az államfőnek. Aki persze nem hagyta magát, és a kormány eskütételi ceremóniáján „beszólt” a PSD-elnöknek.

De ha minden jól megy, akkor Drag­neának nem kell sokáig a háttérből irányítania, mivel a jelenlegi kormánypártokkal enyhén szólva sem ellenséges ombudsman, Victor Ciorbea máris jelezte, hogy alkotmányossági óvást emel a miniszterelnökké való kinevezését meggátoló törvény ellen.
Kevés kétségünk van afelől, hogy Grindeanu habozás nélkül hajlandó lenne lemondani Dragnea javára, ha a taláros testület elkaszálná a törvényt – a kormányprogram ismertetésekor úgy tűnt, kevés hiányzott ahhoz, hogy szerelmet valljon pártelnökének, de szerencsére visszafogta magát, és megelégedett azzal, hogy igazi államférfinek nevezze köztörvényes bűnöző főnökét. Így annak valószínűleg csak csettintenie kellene, hogy átadja neki a helyét.

De ha ez mégsem következik be, akkor is egyértelműnek tűnik, hogy a következő években a „paloták háborúja” nem annyira az államfői és a kormányrezidencia, hanem az államfői palota és a PSD-székház között zajlik majd. A két legfőbb, egymással szemben álló politikai ellenfél ugyanis Dragnea és Johannis lesz.