Biztonságban a nemzet

Biztonságban a nemzet

VEZÉRCIKK – Igencsak könnyedén dagad nemzetbiztonsági kérdéssé egy-egy kétes ügy Romániában. 

Páva Adorján

2016. augusztus 19., 12:212016. augusztus 19., 12:21

Az elmúlt napokban a Sky News brit hírtelevízió által készített, az állítólagos romániai fegyverkereskedelemről szóló riport „ütötte meg a mércét”: az újságírókat immár gyanúsítottként kezelik, az „interjúalanyok” pedig előzetes letartóztatásukat töltik.

Egyelőre annyit vehetünk biztosra, hogy átverés történt, de azt első ránézésre nagyon nehéz megállapítani, hogy valójában melyik fél forgatókönyve szerint zajlottak az események. Merthogy ugye a film szereplői szerint a brit tévések húzták csőbe őket, mondván, csupán mozgóképes illusztrációt készítenek a témához, és jelezni fogják a riportban, hogy rögzített történetük fikció. Nem így történt: a Sky News virágzó romániai fegyverkereskedelmről számolt be. Az újságírók továbbra is kitartanak amellett, hogy riportjuk valós tényeken alapul, a beszámoló készítője, Stuart Ramsay pedig azzal magyarázta a hatósági reakciókat, hogy a kormányintézményeket „zavarja az ügy”.

Zavarja bizony: a rendőrség, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály és a bukaresti kormány is előre megrendezettnek nyilvánította a videót, a szereplők előzetes letartóztatását pedig azzal az indoklással hagyta jóvá a bíró, hogy a hamis információk közlése nemzetbiztonsági veszélyforrásként értékelhető. Pedig nehezen elképzelhető, hogy mondjuk a brit tévések fogják magukat, és kitalálnak egy sztorit azzal a céllal, hogy majd jól aláássák a román államot, mint ahogy a szereplőkről sem lehet azt gondolni, hogy ha netán ők verték át az újságírókat, akkor azt nem a sima pénzszerzés céljával tették. De a „nemzeti érdek” úgy kívánja, hogy minél nagyobb feneket kerítsenek az ügynek: az állam mindenképpen el akarja hitetni polgáraival, hogy most nagyon megvédi őket, a foltot pedig azonnal el kell tüntetni az amúgy természetesen makulátlan országimázsról.

Az ügy „pikantériája”, hogy a riport letartóztatott szereplői erdélyi magyarok – talán ez is közrejátszhat az eset felfújásában, hiszen tudjuk, hogy például akár egy-egy rossz fordításból kiindulva (Tőkés László védhatalmi státusos vagy Antal Árpád fekete márciusos kijelentése) milyen könnyen elvetik a sulykot az őrző-védő hatóságok, a kézdivásárhelyi „terrorügyről” nem is beszélve. Egy tévés átverés ma nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mint mondjuk a deveselui rakétavédelmi rendszer vagy az amerikai nukleáris fegyverek esetleges ideköltöztetése Törökországból. Dehát mindenki úgy súlyoz, ahogy akar, a hírérték megállapítása nem egyszerű dolog.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

A TikTok-AUR-generáció
A TikTok-AUR-generáció
2024. április 05., péntek

A TikTok-AUR-generáció

2024. március 29., péntek

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

A fogatlan emberek országa
A fogatlan emberek országa
2024. március 27., szerda

A fogatlan emberek országa

2024. március 22., péntek

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Putyin marad
Putyin marad
2024. március 22., péntek

Putyin marad

2024. március 19., kedd

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben
2024. március 17., vasárnap

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban
2024. március 15., péntek

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.

Magyar–román együttműködés Iohannisért?
2024. március 12., kedd

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók

Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók
2024. március 08., péntek

Kampányháború

Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.

Kampányháború
Kampányháború
2024. március 08., péntek

Kampányháború

2024. március 06., szerda

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?

Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?