VEZÉRCIKK – Közel sem lehet a tiltakozók, a jogállamiság, a demokrácia, illetve a korrupcióellenes küzdelem győzelmeként értékelni azt a tényt, hogy a Grindeanu-kormány vasárnap visszavonta a sokat bírált sürgősségi rendeletét, és ezt a naponta utcára vonuló tízezrek is nagyon jól tudják, nem hiába nem vonultak haza szombat este, s hirdettek vasárnapra az eddigieket is felülmúló tiltakozó megmozdulást.
2017. február 05., 23:012017. február 05., 23:01
Ahhoz legalább alkotmányjogásznak kellene lenni, hogy megmondjuk, pontosan mit is jelent a kormány vasárnapi döntése, milyen következményekkel jár, van-e benne csavar, az mindenesetre felettébb gyanús, hogy szombat este 8-kor már tudták, hogy visszavonják, de nem tették ezt meg ugyanúgy az éj leple alatt, ahogy a múlt héten elfogadták. Egyáltalán nem zárható ki, hogy kellett nekik az a csaknem húsz óra, hogy olyan megoldást fundáljanak ki, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon.
A kecske viszont egyelőre a jóllakottságnak semmiféle tanújelét nem mutatja, és így van ez jól. Mert nem tudunk nem gyanakodni, nem tudjuk azt mondani, hogy a Grindeanu-kabinetet is megilleti az ártatlanság vélelme. Az eljátszott bizalom már nem szerezhető vissza, így – amint a tüntetők is napok óta skandálják – a rendelet visszavonását a kormány lemondásának kell követnie, hiszen ki bízna meg egy olyan kabinetben, amelyik már egyszer megpróbált az éjszaka leple alatt elfogadni egy olyan jogszabályt, aminek köszönhetően politikai holdudvara megmenekülne a börtönbüntetéstől. (Semmi sem utal ugyan arra, hogy jobb kormány jönne utánuk, de legalább tiszta lappal kezdhetnének, már amennyire lehet tiszta lapról beszélni olyan körülmények között, hogy a Grindeanu-kabinet mellett a PSD–ALDE-szövetség is még mélyebbre süllyedt. Az előre hozott választásokra viszont egyelőre kevés esély mutatkozik.) A bizalom megingásáról beszélt az a többtucatnyi külföldi beruházó is, akik már a múlt héten megkongatták a vészharangot, és ezt mutatja a lej értékvesztése is.
Ugyanakkor egy nagyon fontos tényezőről meg is feledkeztünk a nagy felháborodásban: a kormány ugyanazon a késő esti ülésén fogadta el a 2017-es költségvetést is, a döntés meghozatalakor pedig fittyet hányt minden, az övétől eltérő véleményre. Pedig nem kell közgazdaságtani doktorátus, hogy valaki gyanút fogjon a sarokszámok láttán: növekvő kiadások mellett 5,2 százalékos gazdasági növekedést várni elég nagy optimizmusról tesz tanúbizonyosságot. Vagy egyszerűen csak hülyének nézik az embereket, s majd az éj leple alatt jól megemelik az adókat, illetve újakat vetnek ki, hogy fedezni tudják a kampánylázban megemelt fizetéseket és nyugdíjakat. Mert ezzel a kabinettel már az ember nem tudja, mire számítson, s jobb lesz felkészülnünk a legrosszabbra. Mandátumuk egy hónapja alatt sikerült ugyanis lassan annyi rosszat tenniük az országnak, mint korábban a Ponta-kormány három év alatt.
Kedden lesz egy hete, hogy az ország számottevő részénél kiütötte a biztosítékot a Grindeanu-kabinet döntése. És nemcsak a döntéshozatal mikéntje, hanem a rendeletek tartalma is. Az RMDSZ azonban még mindig nem határolódott el tőlük. Nem csoda, hogy erősödnek a hangok, hogy a szövetség az erdélyi magyarság PSD-je. És zavaróan kevés olyan hang jutott el hozzánk az RMDSZ berkeiből, ami azt követelné, hogy a szövetség mondja fel a kormány támogatására megkötött szerződést.
Bár a budapesti Ukrajna-csúcs időpontja bizonytalan, azért kijelenthető: a közkeletű vélekedéssel ellentétben a jelek szerint a hála mégiscsak politikai kategória – legalábbis Donald Trump akként tekinti Orbán Viktor magyar kormányfővel való viszonyában.
Kedvenc és gyűlölt politikusaink egyaránt hősiesen megvédték a nagyi lekvárját: rettenthetetlenül, még az adócsalóknak járó hivatali megbélyegzést is bátran felvállalva, jól kifotózkodták magukat a család ízléses éléskamrájában.
A magyar kormány és az RMDSZ közötti viszony szoros, kölcsönös előnyökön alapul, míg a magyar és a román kapcsolatok normalizálása még várat magára – ez vonható le tanulságként az RMDSZ múlt pénteki kongresszusán történtekből.
Sok mindent elárul a romániai és magyarországi nyilvánosság „témaérzékenységéről”, hogy milyen irányba tolódott el az RMDSZ 17. kongresszusával kapcsolatos közbeszéd, kommentáradat.
Nem könnyű Ukrajna EU-csatlakozásának realitását mérlegelni, hiszen a kérdést azon objektív mutatókon túlmenően, hogy politikailag és gazdaságilag mennyire felkészült az ország, a háború mellett magyar–ukrán konfliktus is beárnyékolja.
A moldovai választások nyomán egyelőre elhárult annak a veszélye, hogy Oroszország befolyási övezete újabb országgal gyarapodjon, ám biztosak lehetünk benne: Moszkva nem tesz le arról, hogy helyzetbe kerüljön a Pruton túli országban.
Sebastian Burduja volt energiaügyi miniszter a jelek szerint mindent elkövet azért, hogy elnyerje a Dan Tanasă leglelkesebb követője címet.
Szemléletes szlengkifejezéssel élve az elmúlt napok drónincidenseivel Putyin elnök bekóstolta a NATO-t, a katonai szövetség pedig a hurrápotimista kommentárok ellenére nem vizsgázott a legfényesebben, miközben az ukrajnai háború tovább eszkalálódott.
Egyre több sebből vérzik a Bolojan-kormány reformcunamija minden fronton, amivel az elszabadult román államháztartást próbálja rendbe hozni. Az a legnagyobb baj vele, hogy kivitelezéséhez nincs meg a társadalom nagyobb részének a támogatása.
Talán nem vagyunk egyedül azzal, hogy inkább azon lepődtünk volna meg, ha az EB elfogadja a nemzeti régiók támogatásáról szóló erdélyi kezdeményezést. Így nem is csodálkozunk azon, hogy a testület lesöpörte az asztalról a projektet.
szóljon hozzá!