A dolgozatokban olvasható „aranyköpésekből” összeállítást közölt a román sajtó, a megmosolyogtató mondatok között pedig természetesen olyanok is szerepelnek, amelyek arra világítanak rá, egyesek rendkívül felkészületlenek, mondhatni „párhuzamosak” a képességvizsga által támasztott követelményekkel.

Nincsen ebben semmi meglepő, hiszen akármelyik iskola és évfolyam dolgozataiból elő lehet bányászni effajta „aranytartalékot”. Az viszont még a romániai oktatás gyakori viharaihoz jó ideje hozzáedzett szülőket-pedagógusokat is meglephette, mennyire meghökkentő „aranyköpéssel” rukkolt elő a távközlési miniszter, akinek emiatt lemondását követelték szerdán az oktatási szakszervezetek. Marius Bostan meredek kijelentései joggal keltettek visszhangot és felháborodást, ugyanis azt hangoztatta: az ingyenes közoktatás a kommunista rendszer „maradványa”, és a szülőknek havi 100 lejes „szimbolikus” összeget kellene fizetniük, hogy érezzék, nem ingyen kapják gyerekeik az oktatást.

Vajon meg sem fordult a bársonyszékben trónoló honatya fejében, hogy a 100 lej bizony-bizony sok szülő esetében korántsem mondható „szimbolikusnak”, és hogy adó formájában nem is keveset fizetnek a közoktatásért? Azért az oktatásért, ami enyhén szólva is rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Ördögi kör, hogy miért van ez így évtizedek óta. A pedagógusi munkát korántsem fizetik meg kellőképpen, a tanárképzés alacsony szintű, az elkedvetlenedett, kiégett tanerők nem ritkán lelkesedés nélkül, felkészületlenül, felszínesen próbálnak tudást átadni a diákgenerációknak, azok pedig „megöröklik”, és ha nem változnak meg érdemben a dolgok, tovább „éltetik” a rendszer visszásságait.

A miniszteri kifakadásban az is elhangzott, hogy miközben egyes pedagógusok elégedetlenek a fizetésükkel, gúnyt űznek szakmájukból, a gyermekek jövőjéből. Lehet ebben némi igazság, hiszen a jelenlegi áldatlan viszonyok közepette bizony megesik, hogy egyes tanárok nem veszik komolyan hivatásukat. A kíméletlen és részben valóban felháborító miniszteri megszólalás valószínűleg több mindenre rávilágít. Például arra is, hogyha mondjuk – a nyolcadikos felvételiző pluszszavainak számánál maradva – tizenhét egységnyivel több energiát (pénzt, körültekintő és következetes tervezést, az egész rendszer megváltoztatását célzó konkrét lépéseket stb.) áldozna az állam az oktatásra, a befektetés megtérüléseként „pluszpontokkal” jutalmaznák az egész ország jövőjét a felnövekvő generációk.