Ennek ellenére az, hogy Törökország lelőtt egy orosz vadászbombázót, olyan súlyosan aránytalan cselekedet, amely nehezíti a dzsihadisták elleni küzdelmet, és tovább mélyíti a Nyugat és Oroszország közötti ellentéteket.

Tény ugyan, hogy az orosz gép megsértette a török légteret, de csupán néhány másodpercről van szó – ennyiért két, egymással nem háborús állapotban lévő ország között még nem szokás a lehető legradikálisabb lépést megtenni. Az ankarai kormány azonban attól tart, hogy az orosz beavatkozás megakadályozhatja saját szíriai terveinek megvalósításában, és mivel több okból is nyeregben érzi magát, tűzparancsot adott. A török kormány számára az elsődleges ok, amiért úgy érzi, szinte bármit megtehet, a néhány hete megtartott választásokon elért győzelem, a széles körű népi, demokratikus felhatalmazás.

A második az, hogy stratégiai fontossággal bír a Nyugat felé irányuló migránsáradat megállításában, ezért zsarolási pozícióba került. Harmadsorban pedig NATO-tagállam – vagyis egy orosz retorzió esetén a szövetség alapdokumentumának 5. cikkelye értelmében az összes NATO-szövetségesnek be kellene avatkozni, annak pedig tudatában voltak, hogy ezt Oroszország nem kockáztatja meg.

A mostani incidens a térségben évszázadok óta tartó orosz–török hatalmi rivalizálás újabb felvonása. Törökország évszázadokig tartotta megszállás alatt a közel-keleti térséget, és most annak ürügyével, hogy rokonait, a határ menti türkméneket védi, megpróbál beavatkozni Szíriában annak érdekében, hogy a számára ellenszenves – a török hegemóniát elfogadni nem akaró, nem szunnita, hanem síita alavita – Aszad elnök megbukjon, és egy Törökországgal szemben barátságos vezetés kerüljön hatalomra.

Oroszországnak viszont Aszad a térségbeli legfőbb szövetségese, aki biztosíthatja a kijutást a Földközi-tengerre, ezért bombázza a Daest és az Aszad-ellenes lázadókat is. Ez azonban az Egyesült Államok és több nyugat-európai ország számára is elfogadhatatlan, mivel ők is velük, és nem Moszkvával szemben barátságos szíriai vezetést akarnak.

A helyzetet bonyolítja, hogy a török kormány a nagyszámú, önrendelkezést követelő törökországi kurdok szakadár törekvései miatt jobban tart egy, Szíria határ menti részein létrejövő kurd államtól, mint a Daestől. Ezért képes volt a terroristák ellen hatékony szárazföldi offenzívát folytató szíriai kurd erőket bombázni, ami miatt – stratégiai érdekek ide vagy oda – nem lehet eléggé elítélni, hiszen a mi stratégiai érdekünk meg az, hogy a nyugati civilizációt fenyegető dzsihadistákat a lehető legszorosabb határidőn belül felszámolják.

Vagyis most az a helyzet, hogy a nyugati civilizáció katonai szövetségeként működő NATO tagjaként a térségben saját pecsenyéjét sütögető Törökország miatt a világ még kevésbé biztonságos hely lett. Félő ugyanis, hogy tovább odázódik az iszlamista terrorizmus fészkének felszámolása, illetve az ehhez szükséges összefogás.