Arcpirító az az óriásplakát, amelyet kedd reggel feszítettek ki a bukaresti Victoria-palota épületére, és amely – ha a figyelmes szemlélő el tudja olvasni a környező fák lombjainak takarásában megbúvó üzenetet – fennen hirdeti, hogy „Brâncuşi a tiéd, mint ahogy ez az ország is a tiéd”.
2016. június 21., 19:052016. június 21., 19:05
A csüggedt állampolgár hirtelen meg sem tudná mondani, hogy a düh vagy a szégyen miatt-e, de arcpirító. Egyrészt, mert a kormány tagjai, valamint az ország elmaradott megyéinek szavazatait lisztért és olajért megvásárló honatyák, akik máskor hatalmuktól megrészegülve minden gesztusukkal azt sugallják, hogy „az állam én vagyok”, most hirtelen egy lezser nonsalansszal a máskor oly magasról lenézett állampolgárokra ruházzák saját felelősségük terhét, amikor a világhírű román szobrászművész egyik alkotását közadakozásból remélik megvásárolni.
Másrészt, mert azzal, hogy azt mondják: „Brâncuşi a tiéd”, egyben egyértelművé teszik, hogy Brâncuşi nem az övék, hogy a művészet és ennek támogatása nekik még mindig csak fölös teher. Ezzel a jelenlegi államvezetés bebizonyította: méltó utódja az ötvenes évek kommunistáinak, akik elutasították a művész által Romániának ajánlott mintegy 200 munkát, mondván, hogy azok a polgári dekadenciát képviselik, porig alázva ezzel a halálához közeledő Brâncuşi-t.
Tizenegy millió euró valóban soknak tűnik elsőre. De vajon tényleg olyan jelentős tétel lenne ez egy állami költségvetésben, amikor tudjuk, hogy az észak-erdélyi autópálya egyetlen kilométeres szakaszára többet költünk? Kis túlzással azt mondhatnánk, hogy a 2004 óta csigalassúsággal épülő autópálya drágább szakaszait Brâncuşi-szobrokból is kirakathatnánk, de ha a művész egyik szobrát valóban meg kéne vásárolni, akkor „a mi országunk” elővásárlási jogának gyakorlásához azt várja, hogy mi nyúljunk a zsebünkbe.
Nekem, aki a kolozsvári Brâncuşi sugárúton lakom, természetesen illene duplán kivennem a részem a közadakozásból, elvégre ez az ország az enyém is, a kormányépületekre kifüggesztett undorító üzeneteivel, korrupt politikusaival együtt. És ha ezzel megvagyunk, jöhet az egészségügy, az oktatás megreformálása is – közadakozásból. „Idén sem nyaralunk, nem telik rá – mondom majd, ha kérdezik. – Most vettünk egy Brâncuşi-szobrot. A miénk.”
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!