Untold fesztivál: fejetlenség a kolozsvári Sétatéren

Untold fesztivál: fejetlenség a kolozsvári Sétatéren

Fiatalok ezrei álltak sorban a kolozsvári Sétatéren az ország egyik legnagyobb rendezvényeként emlegetett Untold fesztivál két beléptetőpontja előtt, a belépéshez szükséges karkötők ugyanis délben még nem voltak a helyszínen. A mintegy egy kilométeres sorban ácsorgó fiatalok felbőszültek, és lehurrogták a felkészületlen szervezőket. A csütörtökön kezdődött, vasárnap hajnalig tartó fesztiválra több százezer résztvevőt várnak, rengeteg ember érkezik külföldről.

Kiss Előd-Gergely

2015. július 30., 19:222015. július 30., 19:22

2015. július 30., 19:422015. július 30., 19:42

 

A főszínpadot a Kolozsvár Arénában állították fel, de a főtéren, a Sétatéren, illetve a Donát negyedi Sun strandon is lesznek koncertek. A négy nap alatt összesen mintegy 170 fellépő tart koncertet, köztük Avicii és David Guetta. Rajtuk kívül olyan sztárok lépnek fel mint ATB, Armin van Buuren vagy Dimitri Vegas & LikeMike Bogdan Buta. Vasárnap például magyar könnyűzene egyik legnagyobbja, az Irie Maffia zenéjére bulizhat a közönség a Kolozsvár Arénában felállított színpad előtt.

A hatalmas szabású rendezvény költségvetése mintegy 4 millió euróra rúg, és csak tegnapra mintegy 50 ezer résztvevőre számítottak a szervezők, akik felkészületlenségét azonban nemcsak a beléptetés során kialakult hatalmas sor mutatta. A taxisok például tegnap arra panaszkodtak, hogy őket „nem képezték ki” a fesztivál helyszíneiből, amelyeket a résztvevőkkel közölnek. Sok külföldi fesztiválozó kéri a taxisoktól például, hogy vigyék őket a „kempingbe”, a bérkocsivezetőknek azonban gőzük sincs, hogy az hol is van. Délelőtt a Sétatér mellett jelentős dugók alakultak ki a fesztiválra való készülődés nyomán. Szerdán egyébként civilek az ellen is tiltakoztak, hogy a Sétatér mintegy kétharmadát bekerítik, és oda a teljes hétvége alatt csak a fesztiválra jegyet vásárlók léphetnek be. A Sétatéren egy fatörzsre ismeretlenek egy „A város mindenkié. Az Untold és a polgármesteri hivatal csúfot űz belőled” feliratú bannert rögzítettek.

Ezzel kapcsolatban Emil Boc, Kolozsvár polgármestere kijelentette: tévesek azok a vélekedések, amelyek szerint az Untold fesztivál magánrendezvény lenne. Az elöljáró újságírói kérdésre elmondta: az Untoldot a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Fővárosa (EIF) programsorozatot koordináló Share Föderáció szervezi, amely elszámoltatható, és semmilyen magánprofit nem származik az esemény megszervezéséből. Hozzáfűzte: ha végül nyereségesnek is bizonyul a fesztivál a pluszbevételeket az EIF további rendezvényeire fogják költeni. Hangsúlyozta: biztonsági okokból kellett bekeríteni a Sétatér nagy részét, ezt ugyanis nem lehet megúszni egy ilyen nagy tömeget megmozgató rendezvény esetén. Hozzátette: ez nem az ő ötlete volt, hanem a biztonsági szakembereké, ugyanakkor a döntésért vállalja a felelősséget. Az elöljáró emlékeztetett: Kolozsváron mintegy 11 ezren váltottak jegyet az Untold fesztiválra, így a koncertekre várt napi 50 ezer ember nagy része vendégként érkezik Kolozsvárra. A kincses város 60 kilométeres körzetében már nem lehet a hotelekben szabad szálláshelyet találni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi

Ünnepi hangulatú év elé néz az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete, hiszen két nagy rendezvénye, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal és a Könyvturi is tizedik kiadásához érkezik.

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi
2024. április 13., szombat

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést, közöttük a székelykapu. A veszprémi díjátadó gálaműsor április 14-én, vasárnap este látható az M5 kulturális csatornán.

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést
2024. április 12., péntek

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes

Erdélyi turné keretében lépnek színpadra a napokban a Budapesti Operettszínház művészei. Oszvald Marika, Peller Károly és Faragó András előadásában az operettirodalom legnépszerűbb szerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc örökzöldjei csendülnek fel.

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes
2024. április 12., péntek

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését

Különleges élményben lesz részük azoknak a kolozsvári mozinézőknek, akik szombatra jegyet váltanak a Lassie - Állati mentőakció (Lassie – A New Adventure) című filmre.

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését
2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat
2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk