Ünnepelt a Rádió GaGa

Ünnepelt a Rádió GaGa

Fotó: Boda L. Gergely

Koncerttel, családias hangulatú bulival ünnepelte 17. születésnapját Marosvásárhelyen a Rádió GaGa.

Antal Erika

2016. október 19., 12:312016. október 19., 12:31

Tizenhét esztendősnek lenni az tudja, hogy mit jelent, akinek hasonló korú gyermeke van, aki tudja, milyen hosszú folyamat felnevelni a gyereket születésétől kezdve, egyengetni az útját, kalauzolni az útvesztőkben – magyarázta lapcsaládunknak Nagy István műsorvezető-szerkesztő, a magyar kereskedelmi rádió társtulajdonosa. Számára, illetve a GaGa számára ez a 17 év rövidnek tűnik – tette hozzá, – aminek az a titka, hogy szép esztendők voltak az elmúlt évek. „Elértük a célunkat, a közösséget szolgáljuk, közszolgálatiságot is vállalunk” – mondta Nagy István.

Az elmúlt 17 év alatt az első évek jelentették a változások korát: útkeresés jellemezte akkor a rádiót, személyzetmozgás, rovatok indultak és szűntek meg, újak vették át a helyüket. Mostanra stabil, jól körvonalazott stílust alakítottak ki. A jelenlegi munkaközösség zöme már az induláskor jelen volt, 21 személy dolgozik jelenleg, ám külső bedolgozóik is vannak, akik az éppen szülési szabadságon lévő kolléganőket pótolják – magyarázta a népszerű műsorvezető, hozzátéve, hogy a gazdasági válság ideje alatt is sikerült megtartani a létszámot, fizetést biztosítani a munkatársaknak.

A Rádió GaGa megszokott születésnapi buliját minden évben októberben, hétfői napon tartja, mindig más-más meghívottal, népszerű magyar együttesekkel, előadóművészekkel. A hétfő esti koncertre Nagy István szerint főleg a fiatalok jelenlétére számítottak a szervezők, ám kellemes meglepetésükre, minden korosztály jelen volt, a Magna cum laude együttes népes közönséget vonzott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban
2024. április 01., hétfő

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben

Nemcsak élményt, hanem ismeretterjesztést is kínál a korondi madárkert, ahol közel 40 faj található a különféle páváktól a vízimadarakon át a fácánokig és papagájokig. Szász Emilt, a Hargita megyei létesítmény ötletgazdáját kérdeztük a madárkertről.

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben