A Székely Nemzeti Múzeum reprezentatív időszakos kiállítása Erdély csipkeművészetének legfontosabb központjait és technikáit tekinti át. A megnyitót a jelen lévő csipkekészítő asszonyok jelenléte tette színesebbé, élővé.

A gazdag kiállítás jócskán tartalmaz vásárhelyi vonatkozású tárgyakat is, többek között ki van állítva a Vártemplom azon 18. századi úrasztali terítője, melyet a mai napig évente egy alkalommal – konfirmációkor – használnak. A kiállításon a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteménye mellett 6 másik múzeum és számos magángyűjtemény féltve őrzött kincseiből rekonstruálták az erdélyi csipke főként 19–20. századi kultúrtörténetét.

A megnyitón Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatójának köszöntése után Pop Angela, az intézmény néprajzi és népművészeti osztályának vezetője elmondta: 2013-ban, amikor a Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt a kiálltás, már akkor érdeklődtek a téma iránt.

Szőcsné Gazda Enikő, a kiállítás kurátora, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa mutatta be a négytermes kiállítást. Mint elhangzott, a csipke a 16. századtól terjedt el Erdélyben, a korabeli adójegyzékekből pedig látható, hogy elsősorban felvidéki, lengyelországi és a szászországi annabergi csipkevásárok irányából érkeztek az első valódi csipkék a vidékünkre. A korai csipkeművészet remekei az egyházak és főúri udvarok köréből kerültek ki.

„A csipkéről általában csak úgy beszélünk, mint a csipke, holott ennek is rengeteg technikája és válfaja van” – mondta a muzeológus, megemlítve ezek közül néhányat. A legrégebbi a csomózott és a fonott csipke, a legfontosabb technikával készült a vert csipke – amelyet eredetinek is hívunk, és amely olasz és németalföldi divat hatására honosodott meg tájainkon. Szintén régi műfaj a varrott és a hajós csipke, és a háló- vagy rececsipke.

Az első teremben többek között megismerkedhetünk a már 17. században létező torockói csipkeverő központtal, melynek működését iparpolitikai megfontolások is támogatták: olyan bányavidékeken, ahol amúgy sem lehetett mezőgazdasággal foglalkozni, az asszonyokat arra biztatták, hogy foglalkozzanak csipkekészítéssel.

A következő szoba a csipke iskolai oktatását mutatja be. A tárlókban elhelyezett munkák, tájékoztatók a háromszéki iskolai oktatást szemléltetik, de ugyanitt megtekinthetők a marosvásárhelyi Református Leánygimnázium csipkemintái is. Megismerkedhetünk a székelyszentkirályi csipkeveréssel is: itt 1924-től kezdve, egyházi kezdeményezésre honosodott meg a csipekverés egyfajta szociális gondoskodási módként. Így próbálták meg otthon tartani a lányokat, hogy ne kényszerüljenek szolgálóskodásra.

A kiállítás kitér Bandi Dezső szerepére, aki az 1960-as években csipketervező tanfolyamokat tartott, új technikákat vezetett be, és teljesen megreformálta a szentkirályi csipkeverés motívumkincsét. A harmadik teremben többek között egy Küküllő menti román szobabelső tekinthető meg jellegzetes színes gyapjúcsipkékkel.

A megnyitón a teremben ülő erdőidecsi asszonyok be is mutatták, hogyan készül a horgolt csipke. A negyedik szobában egy udvarhelyszéki szobabelsőt rendeztek be. Kétségkívül ez a terem volt a megnyitó legérdekesebb helyszíne, ugyanis a résztvevők itt élőben is megtekintették, hogy hogyan készül a híres székelyszentkirályi vert csipke.