Az első produkciót Kisnemesek címmel a szamosújvári Téka Alapítvány Kaláka Kamaraegyüttese mutatta be, amelybe a Petőfi-ösztöndíjprogram keretében Magyarországról a Mezőségre érkezett két önkéntes is bekapcsolódott.

A Könczei Csongor által koreografált előadásban a Mezőség és a Kalotaszeg néprajzi határán található, gazdag folklórkincsű falu, Bodonkút népzenei és néptáncszokásainak felelevenítése azonban nem a hagyományos formában történt. A Tranzit Házat az alkotók vászonparavánokból rögtönzött „korcsomává” alakították át, a nézőket asztalok mellé ültették, és borral kínálták őket. A produkció zenéjét a Harmadik zenekar húzta.

A Kisnemesek című előadás a modern táncszínház és a néptáncelemek sajátos, harmonikus elegyéből állt össze. A fellépők nem régi–új népviseleti darabokban léptek színre, hanem eltérő, ám stílushű ruhákban. A táncok, énekek és legényes vetélkedések után, a darab utolsó egységében felvételéről „szólaltak meg” az adatközlők is (Könczei Csilla gyűjtéseiből), akik Bodonkút, más néven Buda vagy Burjányos Óbuda történetéről vallottak a „kocsmázóknak”.

Az est folytatásában a kolozsvári Zurboló Táncegyüttes szintén rendhagyó, de a térelrendezését tekintve már klasszikusabb produkcióját tekinthették meg az érdeklődők. A Haver, Buráló! című dekonstruktív koreográfiát a magyarlónai Kovács Simon „Buráló” prímás emlékére állította össze Könczei Csongor. Míg az első előadás akkor is követhető és érthető volt, hogyha a néző nem rendelkezett előzetes tudással, a második esetében a háttér-információk ismerete sokat segített a megértésben.

Az előadás színhelyét a nézők ezúttal körbeülték, a produkció szerkezetét tekintve egy végtelenített, egyre bővülő és erősödő dallam-, mozdulat- és hangulatsor volt. Ahogy az előadás kísérőfüzetéből kiderül, Könczei Csongort munkája során megihlette Maurice Ravel Bolerója, ezért is van efféle áthallás a darabban. Az előadás jellegzetességét a szintén „kocsmai” alaphelyzetű indítás, és a teljesen „széttáncolt” klasszikus koreográfia adta.

A „párhiányos páros táncok” – a partner fogását imitáló testhelyzetben történő párostánc-lépések – intenzív kifejezőerejükből mit sem vesztetett akkor, amikor megjelentek a partnerek. A raveli módon erősödő indulat- és érzelemkavalkád, az agresszió hangos kirobbanása ugyanakkor a zárókép kimerevedésében, a mozdulatok hirtelen megakadásában csúcsosodott ki. Mivel pedig a nyitó- és zárókép ugyanaz volt, a néző a soha abba nem maradó, újra és újra elölről kezdődő tánclépések és -mozdulatok visszhangjával térhetett haza.