– Számítottak arra, hogy megnyerik a Fölszállott a páva televíziós vetélkedőt a hangszeres zenekarok és szólisták kategóriában?

– Amikor 2013-ban eldöntöttük, hogy indulunk a versenyen, nem számítottunk ekkora sikerre. Ebben persze nagyon sok ember munkája van benne: nemcsak a miénk, hanem azoké is, akik támogattak bennünket. A közönség és a zsűri is bízott bennünk, továbbjuttattak, és szerencsére a végén úgy jött ki a lépés, hogy sikerült nyernünk.

A Tokos zenekar
Tókos Csongor Attila – hegedű, Vajas Albert – hegedű, Szép Gyula Bálint – brácsa, hegedű, Gergely Elek- harmonika, nagybőgő, Toth Adorján Márton – nagybőgő, brácsa. Az együttes minden tagja a kolozsvári zeneakadémia hallgatója.

– A képernyőn át nyilván nem ugyanaz jut el a nézőkhöz, mint a résztvevőkhöz. „Belülről” nézve milyen volt a hangulata a versenynek?

– Természetesen két oldala van a dolognak, hiszen mi már akkor ott voltunk, amikor a televízió nézői még semmit sem láthattak a műsorból. Először is hanganyagot kellett beküldeni, hogy elhívjanak az előválogatóra, egy évet tartott a munkafolyamat. A tévénél is másképp működnek a dolgok, mint amennyi látszik belőle.

Negyvennyolc órát dolgoztunk péntek-szombaton, hogy végül egy kétórás élő műsor születhessen belőle. Bármennyire is előkészítjük begyakoroljuk a táncrendeket élő adás előtt, a rivalda teljesen más löketet ad. A zsűritagok többször is meghallgatták a produkciónkat, mielőtt egyáltalán elkezdődött a műsor, de az más, amikor fellépünk a színpadra, ahol fények vannak, plusz ott ül egy halom ember, és tudjuk, sok ezren néznek a képernyőn. No meg otthon a szeretteink is izgulnak értünk, ez pedig hatalmas érzés.

– Mennyiben változtatta meg a zenekar életét a győzelem? Milyen új lehetőségek nyílnak ezáltal, van kézzelfogható hozadéka a sikernek?

– Amikor beneveztünk, az volt a célunk, hogy bemutassuk azokat a produkciókat, amelyeket eddig is játszottunk. Nem most kezdtünk el zenélni, a zenekar tagjai közül mindenki már évek óta játszik más bandákban is. Persze tanultunk is nagyon sok olyasmit, amire eddig nem volt rálátásunk. A siker csak motivál a továbbiakban – arra sarkall bennünket, hogy ezt tovább kell művelnünk, tökéletesítenünk és fejlesztenünk kell, hogy idővel tényleg elmondhassuk magunkról: mi vagyunk a legjobbak.

– Említette, hogy sok mindent tanultak, amit eddig nem tudtak. Milyen újdonságokat sajátítottak el a műsornak köszönhetően?

– A népzenét többnyire fül után szokták játszani. Élnek még olyan adatközlő zenészek, akikhez helybe lehet menni tanulni. Itt, Kolozsváron nagyon sokat muzsikáltunk ifjabb Fodor „Neti” Sándorral, meg Varga István „Kiscsipással”. Erre a mai napig van lehetőségünk, ugyanakkor az olyan zenészek munkáját is meghallgatjuk, akik már nem élnek – például akik egykor a szucsági népzenét játszották, ezeket felvételről kell megtanulnunk.

Ezt eddig is megtettük, de ahhoz, hogy tényleg autentikusan tudd viszszaadni a hangzást, ami az adatközlő zenészek játékát jellemezte, meg kell tanulni azt is, hogy felvételről hogyan lehet tanulni... Nem elég csak azt az egy dallamot meghallgatni, hanem végig kell „nyálazni” a népdalgyűjtéseket, amelyek megtalálhatók például a Hagyományok Házában. Ugyanakkor a verseny megtanított a médiával is együtt dolgozni.

– Milyen terveik vannak, készítenek lemezfelvételt?

– Szeretnénk folytatni azt, amit elkezdtünk. Most már kétszer akkora erővel kell dolgoznunk, mint eddig. Szeretnénk egy lemezt is készíteni, valamint olyan tájegységek népzenéjével foglalkozni, amelyekkel eddig nem foglalkoztunk. Ráadásul sok olyan falu akad, amelynek a népzenéjével még nem foglalkozott senki – ezeknek a muzsikáját szeretnénk megtanulni. Aztán újabb hangszereken játszani. Azt beszéltük, hogy a nyereményt is ilyen célokra költjük: hangszervásárlásra, valamint ebből fizetünk a hangszertanároknak, akik megtanítanak minket játszani az új hangszereken.