Népi mesterségek tábora Kalotaszentkirályon

Népi mesterségek tábora Kalotaszentkirályon

Mikor lesz már vakáció? – kérdi az iskolaépület kőburkolatán dolgozó mester, amint belépek a kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskolába. Ebben az intézményben ugyanis nem ismert a vakáció csendje, egyik tábort a másik után szervezik. 

2016. július 24., 19:242016. július 24., 19:24

Táboroztak itt a Dribli Erdélyi Gyerekfoci Klub tagjai, az Örökségünk őrei program díjazottjai, a Bogáncs-Zurboló Egyesület edzőtáborában pedig népzenétől volt hangos az iskolaudvar. Július 18. és 22. között a Gyarmathy Zsigáné Alkotótábornak adott helyet az intézmény.

Az alkotás hetét tizennegyedik alkalommal szervezték meg az iskola pedagógusai és az Ady Endre Kulturális Egyesület. Helybéli, a faluban nyaraló és a szilágylompérti testvériskola diákjai együtt tanultak bogozni, hímezni, gyöngyöt fűzni, faragni, de az „esztováta” működésének hangja is betöltötte az alkotóházat, hiszen közös munkával készült el a barátság szőnyege, melyet kettőbe vágtak a pénteki zárórendezvényen: egyik darab itt marad, a másikat pedig a szilágylompértiak vitték el iskolájukba.

Legnépszerűbbnek a fafaragás bizonyult, hisz nemcsak fiúk, de a lányok is szép számban vették kézbe a vésőket. Faragni a sárvásári Pálfi Csaba, a felsőfüldi Bara Ştefan (Fănică bácsi) és a magyarvalkói Both-Máthé Dénes tanított. Laczi Júlianna-Zsófia, Vincze-Jancsi Tímea és Kolcsár Ildikó tanítónők bogozást, hímzést, Máté Éva Enikő, az iskola véndiákja gyöngyözést oktatott. A lompérti tanítónők, Sólyom Tünde és Csóka Judit a fonalgrafikát kedveltették meg a táborozókkal. E foglalkozások mellett a faluban kialakítandó tájház számára régi tárgyak felújítására is lehetőség nyílt, esténként néptáncot tanulhattak Póka Jácint Tivadar és Kolcsár Lilla vezetésével.

A szerdai kirándulás során a magyarvalkói Jékeli Irodalmi Kertbe látogattak el a tanulók, megtekintették a település és Magyargyerőmonostor műemlék templomát is. A tábort a gyerekek alkotásaiból készült kiállítás zárta. A főszervező, Okos-Rigó Dénes tanár szerint jó alkalom e hét az ismerkedésre, a gyermekek kreativitásának fejlesztésére, a tehetségek felfedezésére. Megcsodáltam a táborozók alkotásait, és kilépek a kiállításnak helyet adó teremből. Az udvaron folyó beszélgetésből megtudom, hogy a Bölcs Diákok országos vetélkedő nyerteseit táboroztatják egy hétig az iskolában, azt követően pedig a Kalotaszegi Népzene- és Néptánctábor várja a táncolni vágyókat.

Péter Mónika Mária

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 27., szerda

Szupersztárok a Szigeten: csaknem ötven fellépőt jelentettek be a szervezők

Mások mellett Liam Gallagher, Halsey, Skrillex, Janelle Monáe, Raye és Tom Odell neve is szerepel a Sziget fesztivál szerdán bejelentett újabb csaknem ötven fellépője között.

Szupersztárok a Szigeten: csaknem ötven fellépőt jelentettek be a szervezők
2024. március 26., kedd

Nyílik már Erdélyben és a Bánságban a védett mocsári kockásliliom, aki leszedi, akár 7500 lejes bírságot is kaphat

Kivirágzott a mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris) Temes megyében, a védett növény leszedéséért több ezer lejes bírságot róhatnak ki a hatóságok.

Nyílik már Erdélyben és a Bánságban a védett mocsári kockásliliom, aki leszedi, akár 7500 lejes bírságot is kaphat
2024. március 25., hétfő

A lottótársaság honlapján is meg lehet most már játszani a számokat, készül a telefonos app is

Elérhetővé tette a Román Lottótársaság a saját fejlesztésű Bilete.loto.ro online platformot, ahonnan könnyen és biztonságosan lehet lottószelvényeket vásárolni – tájékoztatott hétfőn a vállalat.

A lottótársaság honlapján is meg lehet most már játszani a számokat, készül a telefonos app is
2024. március 25., hétfő

Kocka alakú lombkoronák díszítik majd Nagyszeben egyik utcáját

Új metszési technikát alkalmaznak hétfőn a nagyszebeni Oțelarilor utcában, ahol nyírás után kocka alakú koronájuk lesz a fáknak.

Kocka alakú lombkoronák díszítik majd Nagyszeben egyik utcáját
2024. március 24., vasárnap

Kibővült és megújult a Makovecz Imre tervei alapján épült makói Hagymatikum termálfürdő, ahova sok erdélyi is ellátogat

A Makovecz Imre tervei alapján épült Hagymatikum hazánk és valószínűleg az egész világ legszebb termálfürdője – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Makón. A Hagymatikum az erdélyiek számára is közkedvelt fürdő.

Kibővült és megújult a Makovecz Imre tervei alapján épült makói Hagymatikum termálfürdő, ahova sok erdélyi is ellátogat
2024. március 24., vasárnap

Kézben tartani az univerzum egy-egy darabkáját

A csillagászok nemcsak nézik, hanem olykor le is hozzák a csillagokat az égből – vallja Popa Armand, az aradi Galaxis Amatőr Csillagászklub tagja, akinek a gyűjteményében több meteorit is található. A Holdról és a Marsól is vannak kőzetei.

Kézben tartani az univerzum egy-egy darabkáját
2024. március 23., szombat

Ruhakollekcióján örökíti tovább a kalotaszegi mintakincseket Szalai Katalin bánffyhunyadi divattervező

Régi álma vált valóra Szalai Katalinnak azáltal, hogy nemrég létrehozta kalotaszegi motívumokkal díszített ruhakollekcióját. A bánffyhunyadi divattervező a kreációk megalkotásáról, a népművészethez fűződő viszonyáról és céljairól beszélt a Krónikának.

Ruhakollekcióján örökíti tovább a kalotaszegi mintakincseket Szalai Katalin bánffyhunyadi divattervező
2024. március 20., szerda

Kezdődnek az X-Faktor erdélyi meghallgatásai – Solyom Berni szerint minden évad új lehetőséget hordoz magában

Egy év kihagyás után idén visszatér az X-Faktor, amelynek stábja március 21. és április 21. között Erdélyben tart meghallgatást. A Krónikának a gyergyói Solyom Bernadett beszélt arról, hogyan változtatta meg életét a műsor a 2022-es győzelem után.

Kezdődnek az X-Faktor erdélyi meghallgatásai – Solyom Berni szerint minden évad új lehetőséget hordoz magában
2024. március 18., hétfő

Élve megtalálták 24 órával az eltűnése után a kétéves moldvai gyermeket

Megtalálták hétfőn azt a kétéves kisfiút, aki vasárnap délután tűnt el a Botoşani megyei Tudora településen.

Élve megtalálták 24 órával az eltűnése után a kétéves moldvai gyermeket
2024. március 17., vasárnap

Hagyományteremtő jelleggel szerveztek környezetbarát tábort nyárádmenti diákoknak

A környezetbarát életvitelre hívta fel a nyárádmenti általános iskolások figyelmét az első alkalommal rendezett Mumush Ökosuli. Bencze Tamás főszervező a műhelyfoglalkozásokon elsajátított ismeretekről, gyakorlati programokról beszélt a Krónikának.

Hagyományteremtő jelleggel szerveztek környezetbarát tábort nyárádmenti diákoknak