Nemzeti összefogást jelképező közös kenyér

Nemzeti összefogást jelképező közös kenyér

Fotó: Bakó Zoltán

A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros megyei szervezetének (RMGE–MAROS) háromtagú küldöttsége indult el szombaton hajnalban Marosvásárhelyről, hogy csaknem félezer kilométeres autózás után félmázsányi búzát adjon át a Magyarok Kenyere program keretében az első gyűjtés színhelyén, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kenderesen.

Bakó Zoltán

2014. július 28., 09:572014. július 28., 09:57

„Azt akarjuk, hogy a gazdaszervezet tagjai által összegyűjtött búzából készülő liszt beleolvadjon a magyarok kenyere ünnepén abba a nagy, ötkilós és a kisebb kenyerekbe, cipókba, amelyeket majd a pécsi ünnepen sütnek. Ezek a kenyerek a nemzeti összefogást szimbolizálják, hiszen a liszt, amiből készülnek, a Kárpát-medence valamennyi magyarlakta régiójából érkezik, s amint ez a nemzet összetartozik, úgy olvad majd egybe a liszt a kenyérben – mondta el útközben a szervezet elnöke, Csomós Attila. Az éjszakából reggelbe nyúló utazás után a 10 órai kezdésre a búza meg is érkezett Kenderesre, ahol a Horthy-ligetben került sor az ünnepélyes átadásra.

Feldíszített fogatok, főként alföldi, de más tájegységekre jellemző viseletű gazdák várakoztak, hogy az általuk összegyűjtött gabonát átadhassák a szervezőknek, hogy majd augusztus 20-án Pécsett kenyérré lényegüljön a búza. A ligetben felállított színpad előtt sorra vonultak el a különböző tájegységek adományozói lovasfogatokkal, amelyeken zsákokban állt a búza, egy katolikus lelkész megáldotta az adományt.

Elsőnek a vidékfejlesztlési minisztérium vezetője, dr. Fazekas Sándor miniszter által felajánlott búzát szállító szekér gördült be. Ezt követte a többi adomány, olykor roskadásig rakott zsákokkal. Végül bejelenették a marosvásárhelyi székhelyű RMGE–MAROS félmázsás adományát. A többezres közönség óriási tappsal jutalmazta az erdélyi gazdákat, olyannal, amilyet csak az első, a miniszteri szekér begördülésekor tapasztaltunk.

Csomós elnök elmondta – ez csak a gyűjtés kisebbik része, amennyit személyautóval el tudtak hozni, további ötszáz kilót egyenesen a Csaba testvér által vezetett alapítványnak juttatnak el. A program pécsi civil kezdeményezésből indult 2011-ben, s a jó szándékú magyar emberek összefogása által az évek folyamán egy nemzet összetartozásának, szolidaritásának jelképévé vált. Pécs városa – mint ötletgazda – immár negyedik alkalommal szervezi meg a gyűjtést.

Valamennyi magyarországi megyéből, a Kárpát-medence magyarlakta településeiről felajánlott búzát gyűjtik össze három helyszínen, majd Pécsre szállítják. Tápióbicskén 27-én, vasárnap gyűjtöttek ünnepélyes keretek között, Sombereken július 31-én. Ezenkívül még 45 gyűjtőpontot jelölt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), ahol folyamatosan folyik a begyűjtés. Augusztus 17-én Mohácson összeöntik, megőrlik a búzát, majd a pécsi pékfesztiválon augusztus 20-án megsütik a kenyereket. A sütésekből megmaradt lisztet – akárcsak a korábbi években – a Dévai Szent Ferenc Alapítvány több mint 2300 árva gyerekének étkeztetésére juttatják el.

Tavaly 100 tonna búzát sikerült összegyűjteni, s ez a mennyiség egy évre biztosította a gyerekek kenyérszükségletét. Újdonság, hogy az idén egy kárpátaljai gyermekotthont is támogatni szándékoznak – a Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon gyermekeit. Mint ismeretes, idéntől Kolozsvár is részt vesz abban a programban, amely által a pécsi városvezetés kezdeményezésére magyarországi és határon kívüli magyarlakta települések közös búzájából sütik meg a magyarok kenyerét. A pécsi polgármesteri hivatal meghívására a kincses város is csatlakozik a testvérvárosi búzacsereprogramhoz, így augusztus 20-án Kolozsváron is megsütik a magyarok kenyerét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 20., szombat

Lavinaveszély van a Fogarasi-havasokban és a Bucsecs-hegységben

Az egytől ötig terjedő skálán továbbra is hármas fokozatú a lavinaveszély a Fogarasi-havasok és a Bucsecs-hegység 1800 méter fölötti régióiban – figyelmeztettek pénteken a meteorológusok.

Lavinaveszély van a Fogarasi-havasokban és a Bucsecs-hegységben
2024. április 18., csütörtök

Rekordnyereménnyel tér vissza a Megasztár, hétvégén erdélyi meghallgatásokat tartanak

Tizenkét év után újraindul a TV2 csatornán a Megasztár zenei tehetségkutató, amely hétvégén Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben tart meghallgatásokat.

Rekordnyereménnyel tér vissza a Megasztár, hétvégén erdélyi meghallgatásokat tartanak
2024. április 17., szerda

Harminchárom év elteltével üli le büntetését Romániában egy emberölésért elítélt Srí Lanka-i férfi

Április 23-án adja át Németország a román hatóságoknak azt a Srí Lanka-i férfit, akit 1991-ben Bukarestben 19 év börtönre ítéltek emberölésért.

Harminchárom év elteltével üli le büntetését Romániában egy emberölésért elítélt Srí Lanka-i férfi
2024. április 17., szerda

Mászóengedélyre vár Varga Csaba, de addig sem tétlenkedik, gyönyörű képekkel, videóval jelentkezett

A kínai hatóságok még nem adták ki – egyetlen hegymászónak sem – a mászóengedélyt és a tibeti vízumot, ezért csúszik Varga Csaba 2024-es Shishapangma expedíciója – adta hírül Facebook-oldalán a Hazajáró.

Mászóengedélyre vár Varga Csaba, de addig sem tétlenkedik, gyönyörű képekkel, videóval jelentkezett
2024. április 16., kedd

Szemétszedési kihívás, csemeteültetés: egyre „zöldebbé” válik a KMDSZ-diáknapok

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) szervezőcsapata már javában készül a diáknapozókkal együtt a 29. KMDSZ Diáknapokra, közben az egyetemisták kiemelt figyelmet fordítanak a környezettudatosságra.

Szemétszedési kihívás, csemeteültetés: egyre „zöldebbé” válik a KMDSZ-diáknapok
2024. április 14., vasárnap

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata

Új témákkal és technológiai megoldásokkal jelentkezik április 14-től, vasárnap délutántól a tudományos-ismeretterjesztő sorozat a Dunán. Az adások a mesterséges intelligencia segítségével a tudományos élet aktualitásairól is beszámolnak.

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata
2024. április 13., szombat

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi

Ünnepi hangulatú év elé néz az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete, hiszen két nagy rendezvénye, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal és a Könyvturi is tizedik kiadásához érkezik.

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi
2024. április 13., szombat

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést, közöttük a székelykapu. A veszprémi díjátadó gálaműsor április 14-én, vasárnap este látható az M5 kulturális csatornán.

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést
2024. április 12., péntek

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes

Erdélyi turné keretében lépnek színpadra a napokban a Budapesti Operettszínház művészei. Oszvald Marika, Peller Károly és Faragó András előadásában az operettirodalom legnépszerűbb szerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc örökzöldjei csendülnek fel.

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes
2024. április 12., péntek

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését

Különleges élményben lesz részük azoknak a kolozsvári mozinézőknek, akik szombatra jegyet váltanak a Lassie - Állati mentőakció (Lassie – A New Adventure) című filmre.

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését