Hirdetés

Műkincsrablókat fogott el a magyar és a román rendőrség

Elfogtak egy román és egy magyar állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint idén februárban több mint százmillió forint értékben lopott el mintegy ötven műkincset egy budapesti belvárosi lakásból - közölte a rendőrség a honlapján szerdán.

MTI

2013. május 22., 17:082013. május 22., 17:08

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetők február 28-án a falat kibontva törtek be a belvárosi lakásba. A román hatóságok április 19-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak közreműködésével Romániában fogták el a két férfit, aki összefüggésbe hozható a bűncselekmény elkövetésével - olvasható a police.hu oldalon. A megtalált műkincsek közül két nagy értékű serleget szerdán adtak át a román hatóságok a magyar rendőrségnek a vállaji határátkelőhelyen.

Bánföldi Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) betörési osztályának vezetője az átadás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: a lakásban lévő magángyűjteményből mintegy ötven darab - egyenként nagyjából 1-2 millió forint értékű - műkincset tulajdonítottak el az akkor még ismeretlen tettesek. A nyomozásba bekapcsolódott a román rendőrség is, ennek eredményeképpen áprilisban Romániában elfogták azt a két férfit, aki összefüggésbe hozható a bűncselekmény elkövetésével.

A nyomozásban a megyei rendőrség is szerepet játszott, a román hatóságoktól kapott információk alapján sikerült behatárolni azt az elkövetői kört, amellyel szemben tart az eljárás - közölte Tarcsa Csaba ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a tájékoztatón, amelyen a máramarosi határrendőr főfelügyelet vezetője is részt vett. Az elfogott magyar, illetve román állampolgár szerepének tisztázását és az esetleges további elkövetők felderítését megkezdték a BRFK nyomozói. A már megtalált két ezüstserleg egyike mintegy nyolcmillió, a másik, négyszáz éves műtárgy értéke körülbelül 600 ezer forint - hangzott el az átadáson.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Kedvenc nyaralásos fotód most nyereményt ér!

A Krónika új nyereményjátékában a kedvenc nyaralásos fotód értékes ajándékokat érhet!

Kedvenc nyaralásos fotód most nyereményt ér!
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Helikopter és hangverseny: művészeti eseménnyé vált a korszerűsítési munkálat Nagyszebenben

Nem mindennapi látvány fogadta azt, aki szombaton Nagyszeben történelmi belvárosában járt, ugyanis egy helikopter körözött a város felett, miközben zenészek adtak elő műveket a földön. Az akció a filharmónia épületének korszerűsítéséhez kapcsolódott.

Helikopter és hangverseny: művészeti eseménnyé vált a korszerűsítési munkálat Nagyszebenben
2026. június 05., péntek

Elítélte a holland bíróság a dák aranykincsek tolvajait

A hollandiai Assen bírósága 3 év és 11 hónap börtönbüntetésre ítélte a holland Drents Múzeumból tavaly januárban ellopott dák aranykincsek tolvajait – tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.

Elítélte a holland bíróság a dák aranykincsek tolvajait
2026. június 05., péntek

Utazó- és olvasóközönség: digitális könyvtár böngészhető a tömegközlekedési eszközökön

Aradon mintegy 150 tömegközlekedési eszközön egy kattintással elérhető a megyei könyvtár digitális változata, így több ezer olvasmány közül válogathat az utazóközönség.

Utazó- és olvasóközönség: digitális könyvtár böngészhető a tömegközlekedési eszközökön
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Orvvadászat gyanúja merült fel a sportvadász egyesület vezetője ellen

Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

Orvvadászat gyanúja merült fel a sportvadász egyesület vezetője ellen
2026. június 02., kedd

Nicușor Dan nevében próbált ingyenjegyekhez jutni, felelnie kell tetteiért

Vádat emelt Bukarest első kerületének ügyészsége egy férfi ellen, aki a fővárosi főpolgármester kabinetfőnökének adva ki magát fiktív WhatsApp-fiókokról Nicușor Dan nevében próbált ingyenjegyeket szerezni különféle eseményekre.

Nicușor Dan nevében próbált ingyenjegyekhez jutni, felelnie kell tetteiért
2026. június 01., hétfő

Elindult a McKinley meghódítására a petrozsényi hegymászó

Adrian Ahrițculesei hegymászó hétfőn elindult Alaszkába, ahol az észak-amerikai kontinens legmagasabb csúcsát a 6194 méteres McKinley-hegyet (Denali) tervezi megmászni az úgynevezett Hét hegycsúcs kihívás keretében.

Elindult a McKinley meghódítására a petrozsényi hegymászó
Hirdetés
2026. június 01., hétfő

Saját medencéjét nyitotta meg a gyermekek előtt egy kis község polgármestere

Ritkán hallani olyan kezdeményezésekről, amelyek egyszerűségük ellenére képesek változást hozni egy közösség életében. Borsaújfaluban egy ilyen példa hívta fel magára a figyelmet: a polgármester saját medencéjét bocsátotta a gyerekek rendelkezésére.

Saját medencéjét nyitotta meg a gyermekek előtt egy kis község polgármestere
2026. május 31., vasárnap

Érik a ropogós cseresznye: leves, gombóc, Fekete-erdő torta alapanyaga is lehet

Május végén elárasztják az erdélyi piacokat a különböző cseresznyefajták, az igazi nyár közeledtét jelzik a fényes, bordó, piros vagy sárgás szemek.

Érik a ropogós cseresznye: leves, gombóc, Fekete-erdő torta alapanyaga is lehet
2026. május 30., szombat

Csipike 60+: évfordulós tárlat idézi meg Fodor Sándor és Rusz Lívia varázslatos erdei világát

Hatvan évvel első, mesekönyvben való megjelenése után kiállítással ünnepli Csipikét, Fodor Sándor legendás mesefiguráját a kolozsvári Quadro Galéria. A tárlat Rusz Lívia ikonikus, eredeti illusztrációit állítja középpontba.

Csipike 60+: évfordulós tárlat idézi meg Fodor Sándor és Rusz Lívia varázslatos erdei világát
Hirdetés
Hirdetés